Visszalépett a MIÉP-es jelölt Vona körzetében

2010.04.09. 16:24

Visszalépett pénteken a MIÉP képviselőjelöltje Gyöngyösön, ahol Vona Gábor, a Jobbik elnöke is indul. A visszalépő jelölt nem ajánlott senkit a támogatói figyelmébe, de feltehetően a Jobbikra utalva úgy fogalmazott, vannak olyan pártok, amelyek túl gyorsan jutottak a tűz közelébe, és lenne még mit tanulniuk.

Visszalép az egyéni képviselő-jelöltségtől a MIÉP gyöngyösi jelöltje, Kelemen Márta - írta pénteken a Heves Megyei Hírlap internetes kiadása, a Heol.hu. A visszalépést Kelemen pénteken jelentette be a helyi választási bizottságnak.

Döntését azzal indokolta a megyei lapnak, hogy a MIÉP nem tudott sem megyei, sem országos listát állítani, így a párt esélytelen a választáson. Kelemen közölte, mindenkit arra buzdít, hogy lelkiismerete szerint szavazzon. Hozzátette: lesznek a választható pártok között olyanok, amelyek már bizonyítottak, és olyanok is, amelyek talán túl gyorsan, éretlenül kerültek a tűz közelébe, és még tanulniuk kellene.

A Heol.hu cikke nem említi, hogy Kelemen konkrétan mely pártokra gondolt az utóbbi esetben, de valószínűleg a Jobbikról lehet szó. Az idei választásokon ugyanis hat pártnak sikerült országos listát állítania, közülük korábban a Jobbik, az LMP és a Civil Mozgalom nem volt tagja az Országgyűlésnek. Az utóbbi kettőnek azonban nem olyan nagy támogatottsága, hogy azt lehetne mondani rájuk, hogy a tűz közelébe kerültek. Ez inkább a Jobbikra igaz, amely a közvelemény-kutatások alapján akár a választások második vagy harmadik helyezettje lehet.

Heves megye 3-as számú körzetében így már csak négy jelöltre lehet szavazni, a Fidesz, az LMP, az MSZP és a Jobbik jelöltjére. A Jobbik ebben a körzetben indítja el a párt elnökét, Vona Gábort. A MIÉP-es jelölt visszalépése elvileg Vonának kedvezhet, a két radikális párt szavazótábora között ugyanis nagy az átfedés. Amíg a Jobbiknak mind a 176 egyéni választókerületben sikerült jelöltet állítania, addig a Jobbikkal 2006-ban még szövetségben induló MIÉP-nek ez mindössze 8 körzetben sikerült. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK