Csak statiszták voltak a független jelöltek

Vágólapra másolva!
Több független jelölt is megpróbálkozott az országgyűlési választások vasárnapi első fordulójában, de kevesen tudtak kitűnni a többiek közül. Szabolcsban öt ilyen jelölt is akadt, de a fővárosban is volt független induló. A pártháttér nélkül versenybe szállók közül az edelényi Molnár Oszkárra irányult a legnagyobb figyelem, és rajta kívül más nem is nagyon villantott.
Vágólapra másolva!

Tizenkilenc független jelölt indult az országgyűlési választások vasárnapi első fordulójában, de közülük kevesen tudtak igazán nagyot dobbantani ahhoz, hogy összezavarják a pártok harcát egy-egy választókörzetben, arra pedig egyikük sem mutatott komoly esélyt, hogy be is jusson a parlametnbe. Négy éve is csak egyetlen jelöltnek, Gyenesei Istvánnak sikerült, akiből később miniszter is lett.

Borsod egyik választókerületében két független jelölt is indult. A 8. számú edelényi körzetben a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, Horváth Aladár volt az egyik független jelölt, de mindössze 1,5 százalékot szerzett. A másik jelölt, a Fideszből kizárt Molnár Oszkár azonban megszorongatta a fideszes jelöltet, 24,14 százalékot szerzett.

A körzetet ugyan a fideszes Daher Pierre nyerte, azonban itt csak a második kör fog dönteni a mandátumról. Ráadásul a harmadik legeredményesebb a Jobbik jelöltje lett, emiatt három jobboldali és egy szocialista politikus fog küzdeni a második fordulóban a képviselői helyért. (Edelényben készített választási riportunkat itt olvashatja)

Lentiben is hasonló volt a felállás, de ott kevésbé szoros eredmény született. A korábban több választást is megnyerő Nógrádi Lászlót, az első Orbán-kormány közlekedési és vízügyi miniszterét nem indította a Fidesz-KDNP, így függetlenként szállt versenybe. A második legtöbb szavazatot kapta (15,97 százalékot), de ez nem volt elég a fideszes Pintér László megszorongatásához, aki már az első fordulóban nyerni tudott.

A Jobbik-verő és a ScienNet-vezér

A fővárosban csak egy független jelölt indult, Kovács István, aki a XVII. kerületben mérette meg magát, de utolsó lett. A Budapesthez közeli Vácon a jobboldali konzervatívként ismertté vált verőcei polgármester, Bethlen Farkas próbálkozott, és igyekezetét siker koronázta: 16,7 százalékos eredményével elindulhat a második fordulóban is, és ezzel az LMP-s Elekes Balázs mellett a Jobbik jelöltjét, Fehér Zsoltot is kiütötte.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legnagyobb zsúfoltság a függetlenek szempontjából: öten is indultak négy körzetben. A Nyíregyháza 2. körzetében induló Marsó Tamásné alig kapott szavazatot, ahogy a Tiszavasvárin induló Rozgonyi Attila sem érte el még az 5 százalékot sem. Baktalórántházán két független is indult: Balogh Gyula és Orosz Mihály azonban csak az utolsó és az utolsó előtti helyeket csípték el. A Fehérgyarmaton induló Seres Tamás Richárdnak sem sikerült a bravúr: öt jelöltből a negyedik lett.

Hajdú-Biharban két választókörzetben próbálkozott független jelölt. A 2. számú debreceni kerületben indult a ScienNet törzsvásárlói hálózat adócsalással gyanúsított meghatalmazottja, Leinemann Zsolt, aki 2,21 százaléknyi szavazatával az utolsó, hatodik helyen végzett. A hajdúhadházi választókerületben pedig Tóth János mérette meg magát függetlenként, de még a 4 százalékot sem sikerült elérnie.

Jász-Nagykun-Szolnokban szintén két független jelölt indult. Czuczi Mihály Kunszentmártonon nagyon jó eredményt ért el: 11,7 százalékot szerzett. Azonban még ezzel is csak negyedik lett, és nem indulhat a második fordulóban. Azzal vigasztalódhat, hogy a Civil Mozgalom jelöltjét sikerült megelőznie. Karcag térségében pedig Léderer Károly Áronné próbálta megszorongatni a Fidesz alelnökét, Varga Mihályt, aki itt verhetetlennek bizonyult: az első körben megnyerte a körzetet 65 százaléknyi vokssal.