Bürokrácia elleni támadással és kettős állampolgársággal indít a Fidesz

Vágólapra másolva!
Az adócsökkentés mellett "átfogó támadást" indít a bürokrácia ellen a Fidesz kormányra kerülése esetén, és két hét alatt rendet tesz az ország "reménytelennek tűnő" pontjain - közölte nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. Beszélt arról is, hogy az első lépések között lehet a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak. A külföldi tudósítóktól kapott kérdések egy részére angolul válaszoló Fidesz-elnök a szélsőjobboldal megerősödéséről azt mondta, hogy ez más európai országokban is probléma, megoldásnak pedig a törvényes rend fenntartását és a jó kormányzást tartja.
Vágólapra másolva!

A Fidesz számára fölényes győzelmet hozó első forduló után tartotta meg a kampányban az első sajtótájékoztatóját Orbán Viktor Fidesz-elnök, aki egy rövid bevezető után több mint fél órán keresztül válaszolt újságírók kérdéseire. Bevezetőjében arról beszélt, hogy szerinte az első forduló az irányról szól, a második pedig arról, hogy Magyarország egységes lesz-e vagy széthúzást mutat.

"Minél nagyobb lesz az egység, annál gyorsabb lesz a kilábalás" - fogalmazott Orbán, aki ugyan egyszer sem említette a kétharmados parlamenti többséget, de nyilvánvalóan erre utalt. A Fidesz az első forduló alapján jó eséllyel rendelkezik ahhoz, hogy megszerezze a parlamenti helyek több mint kétharmadát, és ezzel lehetőséget kapjon arra, hogy a nagy reformokhoz szükséges minősített többségű törvényeket egyedül módosítson. (A választási eredményről itt olvashat bővebben).

Kivizsgálná a szavazási káoszt

Kérdésre válaszolva közölte, hogy a vasárnap esti szavazási káoszt ki kell vizsgálni. Szerinte tudni kell, hogy a szavazás elhúzódásának oka az volt, hogy "erre voltunk képesek" vagy pedig "mögöttes szándékok" vezettek a problémákhoz.

Bár Orbán egy kérdésre válaszolva jelezte, hogy a választás lezárulta előtt illetlenségnek tartja kormányzati pozíciókról beszélni, a terveikről közölt részleteket. Ezek között nem volt olyan, amit eddig ne lehetett volna kiolvasni a korábbi fideszes nyilatkozatokból, viszont maga Orbán talán most beszélt eddig a legrészletesebben a pártja elképzeléseiről.

Egy kérdésre válaszolva közölte például, hogy már akár a kormány megalakulása előtt döntés születhet a kettős állampolgárság megadásáról. Azt mondta, hogy az új parlamenti frakciójuk össze fog rakni egy törvényalkotási menetrendet, amelyre szimbolikus kérdések felkerülnek, és ezen szerinte a kettős állampolgárság helyet kaphat. (Szász Jenő romániai magyar politikus még vasárnap este a Fidesz rendezvényén azt mondta tudósítónknak azt mondta, bíznak a kettős állampolgárság elfogadásában, de azt csak szimbolikus dolognak tartják, és nem igénylik a szavazati jogot.)

Támadás a bürokrácia ellen

A leendő Fidesz-kormány legfontosabb tennivalói között Orbán megismételte a már sokszor elhangzott adócsökkentési ígéretet. Erről most nem mondott részleteket, de múlt pénteken több interjúban is beszélt arról, hogy a változtatások egy részét az év közben, a többit pedig jövő év elején fogják bevezetni.

A Fidesz-elnök már sokszor beszélt korábban a bürokrácia elleni fellépésről is, de talán még soha nem fogalmazott ennyire keményen. Azt mondta, "átfogó támadást indítunk a bürokrácia ellen", és "felesleges intézményeket, szabályokat, eljárásokat nem tűrünk meg a jövőben".

Hozzátette, hogy mindent megtesznek a gazdaság tisztulása, a korrupció ellen, általános célként pedig megfogalmazta, hogy "államreformot is végre kívánunk hajtani". Utóbbinak az a célja Orbán szerint, hogy javítsák az ország versenyképességét, és "rövid időn belül" Magyarország a régió legversenyképesebb országává tegyék. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezzel együtt a szociális biztonságot is meg akarják erősíteni, és ezt tartja személyesen is a legnagyobb kormányzati kihívásának.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ZTwUQYbAHby4tevF

Rosszabbra számított

Orbán kapott kérdéseket több nemzetközi hírügynökség és angol, illetve amerikai újság tudósítójától, ezekre a Fidesz-elnök részben angolul válaszolt. Az első ilyen kérdés arra vonatkozott, hogy mit fog tenni Orbán, ha a parlamentben a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelennek meg a Jobbik képviselői, és mások is felvetették a szélsőjobboldal megerősödésének kérdését. A Fidesz-elnök a gárda egyenruhás kérdésre azt válaszolta, hogy ruházati ügyekben még nem tud nyilatkozni, de hozzátette, hogy a következő kormány számára a törvényes rend biztosítása lesz a legfontosabb feladat.

Orbán azt ígérte, hogy kormányon két hét alatt rendet tesznek az ország olyan pontjain, amelyek "ma még reménytelennek tűnnek".Azt mondta: őrző-védő szolgálatokra, pénzért megvásárolható biztonságra nincs szüksége Magyarországnak. "Ez nem Latin-Amerika, ahol a biztonság a gazdagok kiváltsága" - tette hozzá.

Közölte: bár nem tudnak egy nap alatt felvenni háromezer rendőrt, ami egyébként szükséges volna, de már készen állnak azok az intézkedési tervek, amelyekkel az ország különböző pontjaira rendőröket fognak vezényelni. Ennek megvan a pénzügyi háttere is, és pontosan tudják, hol fogják felállítani a kormány megalakulásának második napján az új rendőrőrsöket, az új, ideiglenes rendőrállomásokat, melyek lesznek a szükséges jogszabály-változások - sorolta. "Kettő hét alatt fogunk rendet tenni az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelennek tűnnek" - jelentette ki.

A szélsőjobboldal megerősödéséről azt mondta, hogy ez a legtöbb európai országban hasonló vagy még nagyobb problémát jelent, és ő személyesen rosszabb eredményre számított a mostani választáson ebből a szempontból. Szerinte az elmúlt években olyan gyenge kormányzás folyt, hogy az emiatt kialakult elitellenesség elsöpörhette volna akár az ellenzéket is. Orbán közölte, hogy a szélsőségek megerősödése ellen a két legjobb eszköz a törvényes rend biztosítása és a jó kormányzás, mert akkor kevésbé lesznek elkeseredettek az emberek.