Bűnszervezetet gyanít a BKV-ügyekben kutakodó rendőrség

Vágólapra másolva!
Bűnszervezet létrehozásával is gyanúsítja a BKV volt vezetőit az ellenük nyomozó BRFK - tudta meg a hirado.hu. A gyanú szerint Antal Attila korábbi vezérigazgató és társai tudtak az egyes gyanúsítottak által elkövetett bűncselekményekről, amelyek részfeladatait felosztották egymás közt.
Vágólapra másolva!

Bűnszervezetben való részvétellel egészítette ki a BKV vezetői elleni gyanúsítást az ügyben nyomozó rendőrség - tudta meg a Magyar televízió Híradója. A hirado.hu szerint már bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés miatt folyik eljárás Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója, Z. Tibor volt főosztályvezető és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester tanácsadója ellen.

A gyanú szerint a három férfi a Fővárosi Önkormányzat néhány tisztségviselője és a BKV Igazgató Tanácsának egyes tagjai vették rá a bűncselekmények elkövetésére. A gyanúsítottak a gyanú szerint vagyonkezelői kötelezettségüket szándékosan megszegve a bűntársaikkal összehangoltan olyan vagyonkezelői döntéseket hoztak, amelyek a BKV Zrt.-nek különösen nagy vagyoni hátrányt okoztak. A gyanú kiegészítése szerint a cég vezetői társaik bűnös tevékenységéről tudtak, és az egyes részfeladatokat, mint például szerződéskötés, teljesítésigazolás, kifizetés engedélyezése, egymás között megosztották - írja a hirado.hu.

A BTK szerint ha valaki bűnszervezet tagjaként követ el bűncselekményt, a törvényben meghatározott büntetési tétel kétszeresével kell számolnia. A BKV-ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság 25 embert gyanúsít különböző bűncselekményekkel. A hiradó.hu értesülései szerint napokon belül újabb gyanúsítotti kihallgatások lesznek és tovább bővülhet a bűnszervezetben való részvétellel gyanúsítottak száma is.

(A BKV ügyében folyó nyomozásról szóló összes cikkünket megtalálja itt.)