Vágólapra másolva!
Még a második forduló előtt lerövidülhetne a szavazás időtartalma az igazolással szavazók voksolásánál, amennyiben elfogadják az Országos Választási Iroda javaslatát - állítja a testület vezetője. Az OVI azt javasolja, hogy ne kézzel írják a lakhelyüktől távol szavazók nevét, hanem előre kinyomtatott listákon regisztrálják őket. A választási iroda 10 kritikus szavazókörre számít, ahol "kommunikációs eszközökkel" is gyorsítanák a szavazást.
Vágólapra másolva!

Rendeletmódosítást kezdeményez az Országos Választási Iroda (OVI) annak érdekében, hogy az igazolással szavazóknak ne kelljen órákig sorban állniuk a szavazókörök előtt, ahogy az az országgyűlési képviselő-választás első fordulójában történt - értesült az MTI. Az önkormányzati miniszteri rendelet lényege, hogy az igazolással szavazók adatait nem kézzel vezetnék fel a névjegyzékbe, hanem már szerepelnének egy előre kinyomtatott listán. Így a szavazatszámláló bizottságnak már csak azt kellene jeleznie, hogy mely választópolgárokat vettek névjegyzékbe.

Ezzel a módosítással az OVI szerint lényegesen lerövidülne a szavazás időtartama. Virág Rudolf, az OVI vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy egy lakóhelyétől távol voksoló esetében a szavazás időtartama 50-150 másodperc.

Azok az igazolással már rendelkező választópolgárok, akik a szavazást megelőzően nem jelezték szavazási szándékukat az adott településen a helyi választási iroda vezetőjénél (jegyzőnél), a szavazás napján az igazolással történő szavazásra kijelölt szavazókörben a szavazatszámláló bizottságtól kérhették névjegyzékbe vételüket az országgyűlési választás első fordulójában.

Vasárnap este jó néhány szavazóhelyiséget nem tudtak bezárni, mert még százak várakoztak voksolásra. A legkésőbb Budapest XI. kerületében fejeződött be az igazolással szavazás, mégpedig hétfőn hajnali negyed kettőkor. Az elhúzódó voksolás miatt a választási iroda az első részeredményeket csak vasárnap este fél 11 körül hozta nyilvánosságra.

Az OVI becslése szerint a második fordulóban tíz "kritikus" szavazókör lehet, ahol ismét elhúzódhat a szavazás. A választás első fordulójában 23 olyan, igazolással szavazók számára kijelölt szavazókör volt, ahol este 19 óra után fejezték be a szavazást, ebből 18 volt a fővárosban, egy-egy pedig Pécsett, Miskolcon, Győrben, Szegeden és Debrecenben.
A 23 körzetből tízben lesz második forduló, mivel a többiben az első fordulóban sikerült képviselőt választani.

Még a második fordulóban is jelentős számú igazolással szavazó választópolgár fog megjelenni az OVI adatai szerint Budapest 3. számú, III. kerületi egyéni választókerületében (1.300), a 19. számú, XIII. kerületi (1.900) és a 16. számú, XI. kerületi választókörzetben körülbelül ugyanennyi. Vidéken egyedül Miskolcon van viszonylag sok igazolással szavazó, körülbelül 600, de ezek közül csak körülbelül 440 szavazhat.

Az OVI ezekben a körzetekben a rendeletmódosítás mellett kommunikációs és szervezési eszközökkel is próbálja majd gyorsítani az igazolással szavazást - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Virág Rudolf. Ez azt jelenti, hogy többek között hirdetményeket tesznek közzé, és a választópolgárok postaládájába is értesítőt dobnak a második fordulóról. Ennek az értesítőnek a hátoldalán - valamint a sajtóban - felhívják az igazolással szavazni kívánók figyelmét arra, hogy csak abban az esetben élhetnek a választás jogával, ha az első fordulóban olyan választókerületben szavaztak (igazolással vagy anélkül), ahol nem volt eredményes a választás.

Az OVI arra kéri az igazolással szavazókat, hogy lehetőleg még a szavazás előtt jelentkezzenek annak a településnek a jegyzőjénél, ahová az igazolásuk szól, és vetessék fel magukat előzetesen a névjegyzékbe. Ez megkönnyíti a szavazatszámláló bizottság munkáját a szavazás napján, hiszen csökkenti a szavazás napján zajló adminisztrációt, a választó nevének, címének "felkörmölését". Virág szerint az intézkedések ellenére néhány szavazókörben fenn fog maradni a szavazás a második fordulóban 19 óra után is.