Semjén Zsolt is kormányfőhelyettes lehet az MTI szerint

Vágólapra másolva!
Két kormányfőhelyettese is lehet Orbán Viktornak - közölte az MTI. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke mellett kormányfőhelyettes lehet Semjén Zsolt, a KDNP elnöke is. Varga a napi operatív feladatokért, Semjén a nemzetpolitikáért felelne. A Heti Válasz pedig arról írt, hogy Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester lehet a Fidesz frakciójának a vezetője. A Fidesz a találgatásokra reagálva azt írta: személyi döntéseket csak  a választások után hoznak.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke mellett Semjén Zsolt, a KDNP elnöke is kormányfőhelyettes lehet a választások után - értesült fideszes forrásból az MTI. Semjén vélhetően a nemzetpolitikáért felelne.

A tervek szerint így két miniszterelnök-helyettese lehet Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének. Az Index és a Népszabadság korábban arról írt, hogy Varga Mihály miniszterelnök-helyettes lehet. Varga a napi operatív feladatokat látná el az új kormányban. A hatályos szabályok szerint a miniszterelnök a miniszterek vagy tárca nélküli miniszterek közül jelölheti ki helyettesét. Ezen a szabályon azonban módosítanának annak érdekében, hogy ilyen poszt nélkül is kinevezhető legyen valaki kormányfőhelyettesnek.

Az MTI szerint a Fidesz-frakció lehetséges vezetője Lázár János, hódmezővásárhelyi polgármester lehet, akiről Orbán azt mondta: ő vezeti a tíz plusz egy ügy bizottságát, amely az elszámoltatást fogja koordinálni. A Heti Válasz internetes kiadása csütörtökön szintén arról számolt be, hogy Lázár lesz a Fidesz-frakció vezetője. Lázár írta a Fidesz-program közbiztonságról szóló részét, beszédet mondott a Fidesz kampányzáró rendezvényén. Korábban pedig szóba került a rendészeti és a honvédelmi tárca lehetséges várományosaként.

Sajtóértesülések szerint a frakcióvezetői posztért versenyben van Szijjártó Péter, a párt jelenlegi szóvivője is. Az MTI szerint azonban Lázár az esélyesebb. Az MTI szerint két kormányszóvivő lenne: egyikük Orbán Viktor mellett dolgozna közvetlenül, a másik pedig a kormányzati munkát kommunikálná. A lehetséges kormányszóvivőket azonban nem nevezte meg az MTI.

A kancellária vezetőjeként több lap is Navracsics Tibort, a párt jelenlegi frakcióvezetőjét említi, gazdasági miniszternek pedig Matolcsy Györgyöt. Orbán már korábban bejelentette, hogy Martonyi János lesz a külügyminiszter. A Heti Válasz internetes kiadása szerint nem a korábban esélyesként emlegett Simicskó István, hanem Hende Csaba kapja a honvédelmi miniszteri széket.

Kövér László és Schmitt Pál neve lehetséges házelnökként merült fel. Valószínűbb azonban, hogy Kövér lesz az Országgyűlés elnöke, erről írt többek között szerdán Népszabadság is. Korábban azonban Schmitt Pál mellett Pelczné Gáll Ildikó neve is szóba került.

A Heti Válasz csütörtöki számában arról írt, hogy a vagyongazdálkodási tárca vezetője Fellegi Tamás üzletember lehet, a földművelésügyet Fazekas Sándor karcagi polgármester kaphatja, a humán csúcstárcát pedig valószínűleg Réthelyi Miklós, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora irányítja majd. Ismét létrehozzák a belügyminisztériumot, melynek vezetésére Pintér Sándor a legesélyesebb. Pintér neve különösen azt követően merült fel, hogy március végén megvált biztonsági cégétől.

Szijjártó Péter pártszóvivő csütörtöki közleményében azt írta: személyi döntések, kinevezések csak azt követően történnek majd, hogy a választás véget ér. A szóvivő szerint hozzátette: a Fideszben folyik a kormányzásra való felkészülés, ennek keretében számos munkacsoport végez felkészülési munkát.