Lassú apadás várható a Bódván

2010.04.17. 10:33

Péntekről szombatra virradó éjszaka az árvíz elleni védekezéssel telt a Sajó és a Bódva mentén. Miskolc térségében szombaton tetőzik az ár. A Sajó áradása miatt a Bódván  lassú apadásra lehet számítani.

A Borsod megyei Szalonnán már vízben állnak a Bódva folyóhoz közeli lakóházak. A lakók az útszéléről nézik az folyót, ami eddig nem apadt.

Huszonhárom embert költöztettek ki Szalonnán, akad olyan, aki azt mondja, nem hagyhatja otthonát veszni, mindent megpróbál, amit csak lehet, mert még egyszer nem tudja megteremteni mindazt, amit eddig elért. "Elpusztultak a háziállatok, oda a veteményes, de ezek, ha nehezen is, pótolhatók. Most már a házat védik, bár sokat nem tudnak tenni" - mondta egy asszony és hozzátette: az udvaron álló illemhelyek tartalmát is mossa a folyó, a szennyvíz ott úszik az ár tetején. (Sajókeresztúron négy embernek kellett elhagynia otthonát.)

Lassú apadás várható a Bódván

Szalonna térségében nagy valószínűséggel tetőzés közelében lesz a folyó szombaton, 7 órakor 285 centiméter, fél 10-kor 286 centiméter volt - ismertette a részleteket Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője. 

Szendrő térségében és a Bódva alsó szakaszán a vízszint további emelkedése várható, Szendrőnél két és fél méteres vízszintre - plusz/mínusz húsz centiméter - számítanak, ott az eddig mért legnagyobb vízállás 286 centiméter volt. A Sajó áradása miatt a Bódva apadása jelentősen elhúzódhat, ahol egyébként a középső és alsó szakaszon még mindig emelkedik az árhullám.

A Sajó már apad

A Sajó felső szakaszán már megkezdődött az apadás. A szombat reggeli vízállás 314 centiméteres volt, Sajószentpéter térségében az éjszakai órákban 369 centivel tetőzött a folyó, amely az előrejelzésnek megfelelt. Az árhullám levonulása tovább folytatódik, amelyet a Sajószentpéter alatti szakaszon már a Bódva árhulláma is számít - mondta a szakember.

A Hernádon szintén árhullám vonul le. A hidasnémeti vízmércén szombaton már meghaladta a készültségi szint elrendeléséhez szükséges fokozatot, azonban a forrásfolyók tetőzése és gyors ütemű apadása miatt az igazgatóság nem rendelt el riasztást. A Hernád mentén, az alacsonyabb területeken fekvő közutakat elönti majd a folyó árvize, hasonlóan a Bódva és a Sajó térségében lévő vízátfolyásokhoz.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK