Meghalt Schwajda György színigazgató

Vágólapra másolva!
Hétfőn délután, 67. születésnapja előtt egy hónappal elhunyt Schwajda György író, dramaturg, a kaposvári színház igazgatója. Kaposvár önkormányzata a saját halottjának tekinti a művészt.
Vágólapra másolva!

Elhunyt Schwajda György író, dramaturg, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója. A művész temetéséről később intézkednek. A kaposvári önkormányzat és a színház saját halottjának tekinti Schwajdát, aki az MTI értesülése szerint hétfőn délután a kaposvári kórházban halt meg.

Schwajda 1943. március 24-én született Kispesten. Fiatal korában segédmunkásként, díszletmunkásként dolgozott, 1974-ben dramaturg szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Dramaturgként dolgozott a szolnoki, a szegedi és a miskolci színházakban. 1985-től éveken át a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója volt. 1998-ban a Nemzeti Színház építésének miniszteri biztosává, majd kormánybiztosává nevezték ki. 2008-ban a kaposvári színház igazgatójává nevezték ki - a várost irányító Szita Károly polgármester kérte fel pályázata benyújtására -, ahol haláláig dolgozott.

Főbb művei: A rátóti legényanya (1985), A csoda (1987), Himnusz (1978), Ballada a 301-es parcella bolondjáról (1989), Miatyánk (1996).