Kövér László: Idén nem lesz adócsökkentés

Vágólapra másolva!
Ebben az évben az új kormány már nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat. A vállalkozóké négy, a munkavállalók terhei hat év alatt igazodnának a közép-európai átlaghoz  - mondta Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke. Orbán Viktor pártelnök egy korábbi interjúban azt mondta, hogy az adószabályok egy része idén, a többi pedig jövőre változna meg, és a szándék az, hogy a 2011-es szja-bevallás már akár egy söralátéten is elférjen.
Vágólapra másolva!

"Ebben az esztendőben nem fog menni, ez teljesen nyilvánvaló, de az az eltökélt szándékunk, elképzelésünk, hogy négy esztendő múltán, a ciklus végére a magyar vállalkozók átlagos adóterhelése a közép-európai versenytársak átlagához igazodjon. Hat esztendő alatt pedig a munkavállalók adóterhelését is szeretnénk erre a szintre szorítani" - mondta Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke kedden egy Komlón tartott lakossági fórum mintegy háromszáz résztvevője előtt.

A választmányi elnök elmondta: az adócsökkentésre szükség van, mert adó szempontjából ma messze Magyarország a "legterheltebb" ország, a gazdaság fellendítéséhez, munkahelyek teremtéséhez pedig nélkülözhetetlen, hogy a vállalkozók "lélegzetvételhez" jussanak, esélyt kapjanak.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kormányzási terveikről április 9-én az Inforádiónak azt mondta, hogy az adókat csökkenteni, az adórendszert egyszerűsíteni kell, de folyik egy szakmai vita az ütemezésről, arról, melyek azok a lépések, amelyeket közvetlenül a választások után szabad megtenni. "Általában az év közbeni adómódosítások rendkívül sok bonyodalmat és nehézséget okoznak" - közölte, hozzátéve, hogy szerinte azért lehet és kell is megtenni néhány lépést félévkor, más lépéseket pedig a következő év elején. Orbán azt mondta, nagyon szeretné, ha 2011-ben "söralátéten" is elférne a személyijövedelemadó-bevallás. (Erről bővebben itt olvashat.)

Tíz év alatt egymillió új munkahelyet terveznek

A munkahelyekről Kövér azt mondta, hogy a Fidesz tíz év alatt egymillió új álláshely megteremtését jelölte meg célként. Kövér szerint fontos a korrupció visszaszorítása és a bürokrácia egyszerűsítése, leépítése is, melynek következtében a vállalkozói szféra újra növekedési pályára állhat.

A politikus a költségvetés helyzetéről azt mondta: az államháztartási hiány elérte az egész évre tervezett összeg 80 százalékát, így szerinte megjósolható, hogy mire a kormányváltás megtörténik, elfogy a mozgástér és a költségvetési tartalék.

"A Népszabadság írta, ahhoz, hogy a tömegközlekedést 2011 végéig fenn tudjuk tartani, a következő kormánynak 400-500 milliárd forint pluszforrást kellene találnia. Ez világossá teszi, hogy a kormányváltást követő fél év arról fog szólni, hogyan tudjuk egyáltalán működőképes állapotban tartani az országot. Legyen fizetésük a pedagógusoknak, kapjanak nyugdíjat a nyugdíjasok, a kórházaink működőképesek legyenek, s megállítsuk a vállalkozók csődbe jutását" - jegyezte meg Kövér László.

Hozzátette: "Ha úgy zárjuk le ezt az esztendőt, hogy még mindig minden működik, akkor a legnagyobb nehézségen talán túl vagyunk, s lehet azon gondolkodni, hogy a következő három teljes költségvetési évben a Fidesz gazdaságpolitikáját törvénybe foglalva, megvalósítva hogyan tudjuk az ország szekerét újra fölfele tolni."