Belegabalyodott egyik legnagyobb ígéretébe a Fidesz

Vágólapra másolva!
Bár Orbán Viktor tavaly év végén még "egyszeri, nagy arányú" adócsökkentést ígért 2010-re, és néhány hete is arról beszélt, hogy még idén szeretne lefaragni a közterhekből, mostanra úgy tűnik, hogy ebből nem lesz semmi. A gazdasági fellendülés szempontjából kulcsfontosságúnak tartott ígéret idei megvalósításából kissé zavarosan hátrált ki a Fidesz, amely most már inkább azt hangoztatja, hogy túl nagy bajban van az ország ahhoz, hogy az adócsökkentést gyorsan végre lehessen hajtani.
Vágólapra másolva!

Hosszú utat tett meg alig néhány hónap alatt a Fidesz az egyik leghangsúlyosabb választási ígérete, a radikális adócsökkentés körül. A párt évek óta hangoztatja, hogy szerinte ezzel lehet növekedésre serkenteni a lelassult magyar gazdaságot, és tartózkodtak ugyan a részletek - pontos számok, konkrét szabályváltoztatások - közlésétől, minden nyilatkozatuk azt sugallta, hogy rendkívül sürgősnek tartják a közterhek lefaragását. A legújabb fejlemények alapján ugyanakkor úgy tűnik, hogy várni kell ennek az ígéretnek a megvalósítására, kedden ugyanis a Fidesz egyik meghatározó politikusa, Kövér László egy lakossági fórumon az MTI beszámolója szerint közölte, hogy idén már biztosan nem lesz adócsökkentés.

"Ebben az esztendőben nem fog menni, ez teljesen nyilvánvaló, de az az eltökélt szándékunk, elképzelésünk, hogy négy esztendő múltán, a ciklus végére a magyar vállalkozók átlagos adóterhelése a közép-európai versenytársak átlagához igazodjon. Hat esztendő alatt pedig a munkavállalók adóterhelését is szeretnénk erre a szintre szorítani" - mondta Kövér László, aki nem gazdasági szakpolitikusként ismert ugyan, de megalapításától kezdve tagja a Fidesz belső döntéshozó csoportjának, és Orbán Viktor legszorosabb szövetségeseként tartják számon.

Orbán még év közbeni lépésekről is beszélt

A négy- és hatéves határidőről korábban Orbán is beszélt, ő azonban még néhány héttel ezelőtt is tett olyan utalásokat, hogy kormányra kerülve 2010-ben végrehajthatnak apróbb adócsökkentési lépéseket. A Fidesz-elnök közvetlenül az első forduló előtt két interjúban is beszélt arról, hogy vita van a párton belül, hogy milyen intézkedéseket lehet meghozni közvetlenül a kormányra kerülés után és miket kellene elhalasztani jövő év elejére, de mindkét nyilatkozatból az derült ki, hogy valamilyen adócsökkentésre és szabálykönnyítésre már idén lehet számítani.

"Lehet és kell is tenni néhány lépést félévkor, más lépéseket pedig a következő év elején. Ezen dolgoznak most a szakértők" - fogalmazott Orbán az Inforádiónak, bár már ott is hangsúlyozta, hogy az ütemezés kérdése még nyitott, és nem dőlt el, mely lépések kerüljenek az első és melyek a második körbe. Elismerte, hogy az adórendszer könnyítésével javulna a közhangulat, de hozzátette, "az ember mégis ódzkodik ettől, én is óvatosabb duhaj lennék".

Van tehát ellentmondás Kövér keddi kijelentése és a korábbi Orbán-nyilatkozatok között, a Fidesz azonban egyelőre nem adott magyarázatot ennek okára. A párt sajtóosztálya az [origo] kérdésére azt közölte, "a Fideszben teljes az egyetértés abban a tekintetben, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell az adókat". Szerintük az Kövér nyilatkozata alapján sem kétséges, hogy "kell és lesz is nagyarányú adócsökkentés", ennek kezdetéről azonban "a gazdaság és a költségvetés valós állapotának ismeretében lehet felelősen nyilatkozni".

A novemberi ígéret

Kövér keddi kijelentése és a korábbi, néhány hónappal ezelőtt megfogalmazott fideszes ígéretek között azonban még nagyobb ellentmondás feszül. Orbán például tavaly novemberben az ATV-nek adott interjújában azt mondta, lesz 2010-ben egyszeri, nagyarányú adócsökkentés, ha a pártja kerül kormányra. Konkrét számokat nem mondott ugyan, de megjegyezte, hogy minél nagyobb bajban van az ország, annál inkább adót kell csökkenteni.

Bár a kampány felpörgésével a fideszes politikusok épp azt hangoztatták, hogy az ország egyre nagyobb bajban van, a közterhek csökkentésére vonatkozó tervek nem váltak drasztikusabbá, hanem éppen hogy finomodtak. Orbán nem ismételte meg novemberi ígéretét, egykori gazdasági minisztere, a várhatóan az új kormányban is szerepet vállaló Matolcsy György pedig március 22-én a Hír Tv-nek adott interjújában már arról beszélt, hogy a párt kormányra kerülve az "igazi, nagy, radikális" adócsökkentést 2011. január 1-től három év alatt hajtaná végre. Az MTI beszámolója szerint Matolcsy azzal érvelt, hogy "év közben vagyunk", és bizonytalan az államháztartás helyzete, ezért ez az év az egyszeri nagy adócsökkentés szempontjából "elúszott".

Eltolódott a hangsúly

Az amúgy fegyelmezetten kommunikáló pártként ismert Fidesz ugyanakkor az óvatosságra intő Matolcsy-nyilatkozat idején még mindig ellentmondásos jeleket adott arról, hogy mik is a tervei az adócsökkentéssel. Három nappal később, a Blikkben megjelent interjújában Orbán arra a kérdésre, hogy mikor lesz adócsökkentés, azt válaszolta, "szeretném, ha már az idén lenne, ugyanis jelentős adócsökkentés nélkül nem indul be a gazdasági növekedés." Március 29-én pedig a Fidesz frakcióvezetője, a kiszivárgott információk szerint a kormányzati felkészülésben fontos szerepet vállaló Navracsics Tibor fogalmazott úgy az MTV-nek, hogy a Fidesz arra készül, ha kormányra kerül, még idén adót csökkent, az pedig "kellemetlen meglepetésként" érné, ha ezt nem tudná megtenni.

Nem teljesen világos ugyan, hogy mi okozta ezeket az ellentmondásokat az adócsökkentési ígéret körül, az azonban látható, hogy a Fidesz a választások közeledtével nagyobb hangsúlyt helyezett a szerinte rossz állapotban lévő költségvetés kérdésére. Orbán felkérte Varga Mihály egykori pénzügyminisztert egy úgynevezett gazdasági tényfeltáró bizottság létrehozására, amelynek az lesz a feladata, hogy június közepére készítsen egy jelentést a magyar gazdaság valós helyzetéről.

Bár a Fidesz már tavaly év végén, a 2010-es adócsökkentési ígéretek megfogalmazásakor is a kormány által összeállított költségvetés összeomlását jósolta, azóta még inkább felerősödött részükről az az üzenet, hogy az állam pénzügyei és a gazdaság is sokkal rosszabb helyzetben van annál, mint amit a kormány állít. Ezzel független elemzők sem értenek mindig egyet, de végső soron ez jelent meg érvként Kövér keddi nyilatkozatában is, amely egyértelművé tette, hogy idén nem fogják csökkenteni az adókat.