Kisebb hisztiket vár a Fidesz a félbevágott parlamentből kihulló képviselőitől

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a választások előtt több beszélgetésen is felkészítette a párt képviselőjelöltjeit, hogy komoly áldozatot kell majd meghozniuk, amikor megszavazzák a parlamenti képviselők létszámának csökkentését. Az [origo]-nak nyilatkozó képviselők szerint a pártvezetés még nem döntötte el, hogy kiket akar megtartani, illetve kiktől akar megválni. A kibukó fideszesek okozhatnak ugyan kisebb konfliktusokat a pártban, forrásaink szerint Orbán pozícióját azonban nem fogják kikezdeni.
Vágólapra másolva!

"Bizony lesznek képviselők, akik utoljára, sőt olyanok is, akik először és utoljára nyertek most mandátumot. Ők inkább kockázatot vállalnak személyes egzisztenciájuk szempontjából" - mondta a Heti Válasznak adott múlt heti interjúban Kövér László, a Fidesz országos választmánynak elnöke. A Fidesz egyik legbefolyásosabb emberének, Orbán Viktor pártelnök legszorosabb szövetségesének számító politikus arra utalt, hogy párt számos képviselője kibukhat az Országgyűlésből, ha a Fidesz megvalósítja a parlament létszámának csökkentésére vonatkozó elképzeléseit.

A parlamenti képviselők létszámának csökkentését, úgy tűnik, komolyan gondolja a Fidesz. Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője egy múlt heti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kisebb parlamentről szóló javaslat azok között az előterjesztések között lesz, amelyeket a Fidesz még a kormány megalakulása előtt be fog terjeszteni az Országgyűlésnek. A párt korábbi javaslataiból kiderült, hogy a Fidesz a képviselők létszámát a jelenlegi 386-ról 200-220-ra szeretné csökkentené. Egy ilyen döntés meghozatalához kétharmados többségre van szükség, a Fidesznek pedig komoly esélye van arra, hogy a vasárnapi második fordulóban megszerezze azt.

Felkészítették a jelölteket

Az [origo]-nak nyilatkozó fideszes képviselők szerint Orbán Viktor pártelnök a kampány alatt több szűk körű megbeszélésen is nyilvánvalóvá tette, hogy elkötelezett a kisebb parlament mellett, ez pedig áldozatokat követel majd a párt képviselőitől is. Amikor a pártvezetés ősszel, egyesével meghallgatta az egyéni képviselőjelölteket, akkor Orbán egyik első kérdése az volt, hogy a jelölt megszavazná-e a kisebb parlamentről szóló döntést - állították forrásaink. Pokorni Zoltán, a párt egyik alelnöke múlt héten az ATV-ben erről azt mondta: az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásakor az egyik szempont volt, hogy ki hogyan viszonyul a kisebb parlamenthez.

Orbán nemcsak az egyéni, hanem a listáról bekerülő politikusokat is felkészítette arra, hogy már előre kalkuláljanak azzal, hogyan szervezik meg az életüket, ha esetleg nem lesznek képviselők. Orbán a márciusi 12-i zártkörű választmányi ülésen - amelyen a párt választási listáit és programját jóváhagyták - arról beszélt, hogy a Fidesz utoljára állított ilyen könnyen listát - mondta az [origo]-nak az ülés egyik résztvevője. Forrásunk szerint Orbán ezzel arra utalt, hogy négy év múlva a kisebb parlament miatt kevesebb képviselőnek jut majd hely. Ráadásul elképzelhető, hogy addigra a Fidesz már nem lesz ennyire népszerű, így emiatt is kevesebb Fidesz-képviselőnek juthat hely az Országgyűlésben - mondta forrásunk szerint Orbán a választmány ülésén.

A kisebb parlamentről szóló döntés átverésére nagyobb esély van a ciklus elején, amikor még jelentős a Fidesz támogatottsága, mint a következő választások előtt - mondta több fideszes képviselő. Szerintük ez az oka annak hogy a Fidesz rögtön az Országgyűlés megalakulása után akarja benyújtani az erről szóló tervezetet. Ráadásul egy ilyen döntéssel könnyebb lesz ráfordulni az őszi önkormányzati választásokra - fogalmaztak forrásaink - a választók számára ugyanis szimpatikus lehet egy ilyen döntés, mivel azt a benyomást kelti, hogy a Fidesz a politikusokon kezdte a sporólást, még akkor is, ha a képviselői létszám megfelezése nem jár jelentős költségvetési megtakarítással.

Az [origo] által megkérdezett fideszes képviselők kivétel nélkül azt mondták. hogy támogatják a javaslatot, amit szerintük az egész Fidesz-frakció meg fog szavazni. A párt egyik meghatározó politikusa ehhez annyit tett hozzá: jelenleg mindenki azt gondolja, ő megmarad képviselőnek, a mellette ülő meg kiesik. Azt ugyanis egyelőre nem lehet tudni, hogy a Fidesz mely képviselőket tartaná meg és kiket hagyna kihullni. Forrásaink szerint erről még nem döntött a párt vezetése.


Orbán székesfehérvári fideszesek között

Lesznek konfliktusok

Az [origo]-nak nyilatkozó fideszes politikusok szerint biztos lesznek olyan képviselők, akik nehezményezni fogják, hogy a jövőben nem számít rájuk a Fidesz. A párt egyik ismert politikusa szerint a kibukó képviselők helyezte azért lesz nehéz, mert várhatóan az önkormányzati képviselők számát is csökkenteni fogják, így ők valószínűleg az önkormányzatokhoz sem tudnak visszavonulni. Kormányzati pozíciókban sem reménykedhetnek, azokat ugyanis szűk körből töltik fel, ráadásul a Fidesz itt is spórolásokat tervez - mondta forrásunk. Szerinte a kibukó képviselőknek nem marad más választásuk, mint a polgári élet, ahol többen valószínűleg használni tudják a képviselőként kiépített kapcsolatrendszerüket.

Forrásunk szerint több politikusnak azonban komoly egzisztenciális problémákat okozhat a parlamenti munka befejezése. Több nyugati demokráciától eltérőn Magyarországon ugyanis nem gondoskodnak azokról a pályafutásukat befejező képviselőkről, akik több ciklusokon keresztül keményen dolgoztak - mondta. Példaként azt hozta fel, hogy egyes országokban korkedvezményes nyugdíjba mehetnek a három ciklust tisztességesen végigdolgozó képviselők. Ezzel szemben Magyarországon vannak olyan korábban magas pozíciót betöltő politikusok, akik jelenleg anyagi gondokkal küszködnek - mondta. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy néhány korrupt politikus miatt az egész magyar politikai elitről rossz véleménnyel van a közvélemény, ennek ellenére szerinte a társadalmi igazságosságot a kibukó képviselőkre is ki kéne terjeszteni.

Forrásaink egyetértettek abban, hogy kisebb konfliktusokat okozhat a párton belül, amikor kiderül, hogy kikre nem számít a Fidesz, néhányan valószínűleg nehezményezni fogják a döntést. Ezek azonban nem fogják veszélyeztetni Orbán párton belüli pozícióját. A párt egyik ismert politikusa szerint Orbán pozíciója teljesen más a Fideszen belül, mint amilyen Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőé volt az MSZP-ben. Forrásunk ezzel arra utalt, hogy Gyurcsánynak korábban csak úgy sikerült az MSZP-ben a vezető szerepét megőriznie, hogy a párt megyei szervezeteinek erős embereit posztokhoz jutatta. A Fideszben a megyei rendszert már évekkel korábban felváltotta a választókerületi rendszer, így nem tudnak hatalmi centrumok kialakulni a pártban. Ráadásul Orbán nem kívülállóként érkezett a Fideszbe, ahogy Gyurcsány az MSZP-be - mondta forrásunk, aki szerint ezek miatt Orbán valószínűleg keresztül tudja majd verni a képviselői létszám csökkentéséről szóló döntést.