Már 134 a H1N1-vírus magyarországi halálos áldozatainak a száma, miután a múlt héten egy 59 éves nő belehalt a betegségbe. Közben egyre kevesebb a H1N1-es beteg, kevesebben fordultak orvoshoz, mint egy héttel ezelőtt.

Bár már alig van újinfluenzás beteg, a múlt héten is nyilvántartásba vettek egy H1N1-vírusfertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetet, egy 59 éves nő hunyt el - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb heti jelentéséből. Még mindig előfordulnak súlyos esetek is: influenzás tünetekkel tizenhárman kerültek kórházba április 12-18. között, közülük hat betegnek volt szüksége intenzív ellátásra, öt szorult gépi lélegeztetésre.

A becslés szerint április 12-18. között még az egy héttel korábbinál is kevesebben fordultak influenzás panaszokkal orvoshoz, összesen 3400-an. Ennek alapján az OEK megállapította, hogy Magyarországon a 15. héten is alacsony az influenza aktivitása.

A beküldött mintákból a 15. héten két esetben mutatták ki a H1N1-vírust, ezekkel együtt tavaly május óta összesen 2158 esetben igazolták a világjárványt okozó H1N1-et. A héten regisztrált áldozattal együtt összesen 134 a bizonyítottan az újinfluenzás fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetek száma. Az [origo] H1N1-ről szóló cikkeit itt találja.