Az első fordulós szavazási zűrzavarról kialakult jogi vita személyeskedéstől sem mentes konfliktussá fajult az Országos Választási Bizottság és az adatvédelmi ombudsman között. Utóbbi bírálta az OVB-t, amiért a szavazások elhúzódása miatt késve kezdődött az eredmények ismertetése, amire a bizottság egy kioktató hangnemű levéllel válaszolt. A biztos erre közölte, hogy fenntartja álláspontját.

Az adatvédelmi biztos fenntartja álláspontját abban az Országos Választási Bizottsággal (OVB) folytatott vitában, amely az országgyűlési választások április 11-ei első fordulója után kialakult helyzettel, a részeredmények késedelmes közlésével kapcsolatban alakult ki a két intézmény között. Jóri András munkatársa az MTI érdeklődésére pénteken annyit mondott: az ombudsman számít arra, hogy a kampánycsend vége, 19.00 óra után megkezdődhet a második fordulós eredmények közlése.

Jóri András hivatalból indított vizsgálatának eredményét egy hete közölte az OVB-vel. E szerint április 11-én 19 óra után "a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog érvényesülésével kapcsolatos visszásság állt elő" az előzetes választási eredmények késedelmes ismertetése miatt, illetve azért, mert a hiteles forrásból származó tájékoztatás hiányában megbízhatatlan forrásokból szivárogtak ki információk.

Az adatvédelmi biztos szerint "az a tény tehát, hogy a szavazóhelyiségben, annak előterében (illetve az OVB jogértelmezését tekintve a szavazóhelyiség előtti sorban) 19 órakor tartózkodó választók rajtuk kívül álló okból nem tudnak 19 óráig szavazni, nem érinti azt, hogy a szavazás befejezésének időpontja, ennek megfelelően a kampánycsend vége a jogalkotó szerint 19 óra".

"A fentiekből következően tehát az OVI (a szavazás lebonyolítását végző Országos Választási Iroda - a szerk.) köteles az előzetes választási eredményeket 19 órától folyamatosan szolgáltatni" - tette hozzá Jóri András, és intelmet is megfogalmazott az OVB és az OVI számára. Felhívta ugyanis a figyelmüket, hogy "az információs rendszer működtetése során a jövőben legyenek figyelemmel a közérdekű adatok nyilvánosságának, valamint a választási eljárás nyilvánosságot és az eredmény pontos és hiteles megállapítását előíró alapelveire".

Az OVB csütörtökön közleményben utasította vissza az adatvédelmi biztos állásfoglalását. Szerintük "tárgyi tévedésektől sem mentes, szakmailag megalapozatlan álláspontjával a biztos átlépte hatáskörét, és ezzel alkotmányos visszásságot okozott". Az OVB szerint "az eltérő feldolgozottsági szinteken alapuló előzetes választási adatok közlésénél fontosabb alkotmányos érdek fűződik a választópolgárok szavazati jogának befolyásmentes gyakorlásához". Az OVB tett egy olyan kioktató megjegyzést is, hogy "a választási eljárásról szóló törvény értelmezésére a jogalkotó az OVB-t és nem az adatvédelmi biztost jogosította fel".

Az adatvédelmi biztos sajtófőnöke az MTI érdeklődésére pénteken úgy fogalmazott: "az adatvédelmi biztos megdöbbenéssel olvasta az OVB közleményét. Sajnálatos, hogy a közlemény jogi érvelést nem tartalmaz, csupán indulatos és megalapozatlan kijelentéseket".  Jóri András fenntartja álláspontját, és a jövőben érdeklődés esetén további alkotmányjogi érveléssel is alátámasztja véleményét - tette hozzá Mészáros Katalin.

"A biztos számít arra, hogy az OVB-től eltérően az Országos Választási Iroda az ügyben a közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő alkotmányos jog súlyát mérlegelve fog eljárni, és a kampánycsend vége, 19.00 óra után megkezdődhet a második fordulós eredmények közlése" - fogalmazott az adatvédelmi biztos sajtófőnöke. Az OVI még ennek a nyilatkozatnak a megjelenését megelőzően, egy péntek délelőtti sajtótájékoztatóján közölte, hogy így fognak eljárni, és akkor is elindítja vasárnap este hét órakor a tájékoztatási rendszert, ha néhány szavazókörben nem fejeződik be a szavazás a törvényben előírt határidőig (részletek ebben a cikkünkben).