Már a villamosközlekedést fenyegetik a kábeltolvajok a BKV szerint

2010.04.23. 17:32

Az elszaporodó kábellopások már a kötöttpályás közlekedés fenntartását veszélyeztetik - figyelmeztet a BKV. A cég szerint csütörtökön a 21-es villamos vonalán okoztak károkat tolvajok, korábban pedig a 41-es villamos közlekedését le is kellett állítani.

"Tegnap a 21-es villamos vonalán, a Mester utcában okoztak újabb károkat az egyre gátlástalanabbá váló tolvajok" - írja a BKV pénteken kiadott közleményében, amelyben a kábellopások veszélyeire hívja fel a figyelmet. A közlekedési vállalat szerint a tolvajok megrongálták a vezetékszekrényeket, elvágták a kábeleket, majd azok nagy részét elvitték.

A közlemény szerint a villamosforgalmat csak azért nem állították le úgy, mint a közelmúltban szintén kábellopás miatt érintett 41-es villamos vonalán, mert a nemrég történt felújításnak köszönhetően erősebb volt a kábelhálózat a budafokinál. A BKV ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a lopások már a kötöttpályás közlekedés fenntartását veszélyeztetik.

"A károkozások mértéke elérte az évi 200-250 milliós határt. A rendszeres lopások következtében mára hálózatunk jó része tartalékok nélkül maradt, így újabb vezetéklopások esetén a helyreállítás idejére egyre többször kell leállítanunk az adott vonal teljes forgalmát" - áll a közleményben, amely szerint a BKV a tolvajok elfogása és a hasonló esetek megakadályozása érdekében együttműködést kötött a BRFK-val, a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal és a Nemzeti Nyomozó Irodával. Hozzáteszik azonban, hogy a lakosság segítségére is számítanak, ezért kérik, ha bárki gyanús tevékenységet észlel a BKV vonalain, akkor azt jelentsék be.

KAPCSOLÓDÓ CIKK