Orbán: Ez magyar világsiker

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

"Örömmel jelentem, hogy a mai, oxigénpalack nélküli csúcstámadás sikerült" - kezdte győzelmi beszédét vasárnap Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Orbán azt mondta, a Fidesz a mandátumok 68 százalékát szerezte meg, szerinte Magyarország ezzel megerősítette a demokrácia iránti elkötelezettségét. Orbán köszönetet mondott a szavazóknak és kiemelte azokat, akik 8 éven át kitartottak a Fidesz és a KDNP mellett. "A csúcsra a mai napon Magyarország ért fel" - mondta Orbán és hozzátette, a kitartók tűzték ki a zászlót.

Orbán magyar világsikernek nevezte a kétharmados többség megszerzését, mivel szerinte a parlamentáris demokráciában élő nemzetek már elfelejtették, hogy lehet ekkora politikai egységet teremteni egy országban. Orbán szerint így olyan horderejű változást lehet majd véghez vinni, amilyenre csak a forradalmak képesek. "Ma forradalom történt a szavazófülkékben" - jelentette ki. "Rendszert váltani nem lehet, rendszert csak megbuktatni lehet" - mondta Orbán, aki szerint ma ez történt.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Nézzen még képeket a második fordulóról a képre kattintva!

"Magyarországot teljesen újjá fogjuk építeni" - mondta Orbán. Szerinte a Fidesz győzelme mindenki számára lehetőség, a győzelem teljes jogú részesei a határon túl élő magyarok is. Orbán szerint eljött az idő, hogy Magyarországon a magyarok érdeke legyen a legfontosabb. Orbán szerint a magánérdekeket építő politika napja ma leáldoztak, "és nem fogjuk hagyni, hogy még egyszer visszatérjen".

"Most az a feladatunk, hogy a győzelem lendületével kezdjük az együttműködést" - mondta Orbán. Beszélt arról, hogy az előző rendszer romjait el kell takarítani, a felelősöket meg kell találni, az országot újjá kell építeni, amihez az alapot az állam tevékenysége nyújtja.