Demszky Gábor mentette ki a felborult kocsiból a hármas karambol egyik sérültjét

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor mentette ki felborult autójából a budapesti hármas karambol egyik sérültjét. A pórul járt sofőr kettővel a főpolgármester előtt ment a sorban.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor főpolgármester segítette ki összetört autójából azt a férfit, aki kedd reggel karambolozott Budapesten, a Ferenciek tere közelében. A főpolgármester a Független Hírügynökség értesülését megerősítve elmondta: az autó, amely később felborult, kettővel előtte ment a sorban. A baleset után a tetején álló autó férfi vezetőjét ő, a mellette ülő nőt pedig a járókelők segítették ki a roncsból. Azután jöttek el a helyszínről, hogy a sérülteket a mentő kórházba vitte. Már megpróbált a kórházban érdeklődni a sérültek állapotáról, de egyelőre nem kapott róluk hírt - tette hozzá a főpolgármester.

Három autó karambolozott kedden reggel Budapesten az V. kerületi Kossuth Lajos utca és Városház utca kereszteződésénél, Ferenciek tere közelében. Az egyik autó felborult, a balesetben hárman megsérültek. Mivel a roncsok a hat sávból ötöt elfoglaltak, egy ideig teljes útzár volt az Erzsébet híd és az Astoria között, ezért óriási dugó alakult ki az egész belvárosban.