Felfüggesztette a gárdista jelölt mentelmi jogát az OVB

Vágólapra másolva!
A Magyar Gárda Békés megyei kapitányának, László Attila Tibornak felfüggesztette a mentelmi jogát az Országos Választási Bizottság. A Jobbik megyei listáján induló jelölt szerint azért kérték mentelmi jogának felfüggesztését, mert egy rendőrségi igazoltatáskor a gárda egyenruháját viselte.
Vágólapra másolva!

Az Országos Választási Bizottság (OVB) kedden felfüggesztette László Attila Tibor mentelmi jogát, aki a Jobbik Békés megyei területi listáján indult képviselőjelöltként. Mentelmi jogának felfüggesztését a Battonyai Városi Bíróság kérte az OVB-től, mert feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel miatt szabálysértési eljárás folyik László ellen. László a Magyar Gárda Békés megyei kapitánya.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a képviselő-választáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg, amelynek felfüggesztéséről az OVB határoz. Az OVB úgy foglalt állást, hogy László mentelmi jogát felfüggeszti, mivel a szabálysértési eljárás tárgyát képező cselekményre az országgyűlési képviselők 2010. évi választását megelőzően került sor, és a szabálysértési eljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással. Jogorvoslatnak az OVB határozata ellen nincs helye.

László az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy tavaly november végén kettős keresztet állított fel társaival Medgyesegyházán. A rendezvényt követően igazoltatták őket a rendőrök, rajta "gárdista kabát" volt. Szerinte ezért kérte mentelmi jogának felfüggesztését a bíróság.

László szerint hasonló szabálysértési eljárást folytat ellene a rendőrség is, mert idén március 15-én szintén "gárdista öltözékben" koszorúzott Békéscsabán. Ebben az ügyben közölte a rendőrséggel, hogy lemond mentelmi jogáról.

A Beol.hu, a Békés Megyei Hírlap online kiadása szerint László Attila Tibor az Új Magyar Gárda mozgalom Békés megyei Gróf Tisza István századának kapitánya. Az MTI kérdésére László Attila Tibor azt mondta, a "mozgalomban játszott szerepéről" nem kíván nyilatkozni.