Egészségügyi katasztrófahelyzetet hirdetett a miniszter Tapolcán

Vágólapra másolva!
Egészségügyi katasztrófahelyzetet hirdetett ki az egészségügyi miniszter, Székely Tamás Tapolcán. Ezzel lehetővé tette, hogy a tapolcai kórház ne maradjon üzemeltető nélkül, bizonytalan helyzetben addig, amíg az önkormányzat beszerzi a szükséges engedélyeket a kórház további működtetéséhez. A korábbi üzemeltető már tavaly jelezte, hogy képtelen fenntartani a kórházat.
Vágólapra másolva!

Egészségügyi katasztrófahelyzetet hirdetett ki Tapolcán az egészségügyi miniszter, Székely Tamás. A miniszter azzal indokolta a május elsejétől érvényes döntést, hogy a tapolcai kórházat üzemeltető magáncég működési engedélye lejárt, de az intézményt a jövőben átvevő önkormányzati egészségügyi szolgáltatónak még nincsenek meg a szükséges papírjai. A kórházban fekvő 150 beteg biztonsága érdekében ezért ezt, a parlament által tavaly elfogadott módszert alkalmazta.

Székely szerint a gyakorlatban az egészségügyi katasztrófahelyzet azt jelenti, hogy amíg nem kapja meg a működési engedélyt a tapolcai önkormányzat egészségügyi cége, addig ideiglenes engedéllyel üzemeltetheti a kórházat. Az intézményt érintő fontos kérdésekben pedig egyelőre az országos tiszti főorvos dönt.

A katasztrófahelyzet elrendelését a közép-dunántúli regionális tiszti főorvos kérte, miután április 30-án az eddigi üzemeltető, a Medisyst elvesztette működési engedélyét, de az önkormányzat a kórház átvételére létrehozott cége még nem tudta beszerezni azokat az engedélyeket, amelyekkel átveheti a kórházat. A Medisyst már cég tavaly novemberben már jelezte az önkormányzatnak, hogy a rossz gazdasági helyzetben képtelen fenntartani az intézményt.