OVB: Sokkal kevesebb volt a kampánycsendsértés a 2006-os választáshoz képest

2010.04.30. 10:59

Sokkal kevesebb kampánycsendsértés történt a 2010-es országgyűlési választások során, mint négy évvel ezelőtt - erről az Országos Választási Bizottság elnöke beszélt. Pénteken estére összeszámolják a külföldön leadott voksokat is, így kiderülhet a végeredmény, de utána még indulhatnak jogorvoslati eljárások.

Lényegesen kevesebb jogorvoslati kérelem érkezett az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) az országgyűlési képviselő-választással kapcsolatban, mint négy éve - közölte pénteken Szigeti Péter, a testület elnöke, aki a külképviseleti urnák bontása és az onnan érkező szavazatok szétválogatása közben nyilatkozott. Mint mondta, 2006-ban, az akkori parlamenti választás napján és másnapján mintegy 120 kampánycsendsértés volt, most pedig mindössze hat.

Szigeti szerint feltehetőleg már péntek estére tudni lehet a választás eredményét, miután a külképviseletekről az Országos Választási Központba érkezett voksokat az egyéni választókerületek kijelölt szavazóköreiben bekeverik a még a felbontatlan urnákban lévő szavazatok közé. Azt nem tudta megmondani, mikor lesz teljesen végleges eredmény, mert ez a jogorvoslati határidők lezárulásától függ. Terveik szerint május 14-éig - az Országgyűlés alakuló üléséig - befejeződnek a jogorvoslati eljárások, és ekkorra már jogerős lesz az eredmény - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKK