Frontális baleset miatt órákra lezárták a főutat Sopronnál

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Órákra lezárták hétfő délelőtt a Sopront az országhatárral összekötő 84-es főutat egy frontális ütközés miatt, amelyben ketten is megsérültek. A határ felől utazott Sopron felé egy hatvanas éveiben járó, Ausztriában élő, de magyar állampolgárságú nő, aki autójával - eddig ismeretlen okból - áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol két kocsival is összeütközött. Az elsőnek csak a visszapillantó tükrét törte össze, a másodikba viszont frontálisan belecsapódott; a baleset okozóját súlyos hasi sérülésekkel, a másik kocsi sofőrjét pedig törésekkel szállították körházba a mentők - közölte Kuntzné Kékesi Éva, a helyi rendőrkapitányság szóvivője az MTI-vel.