Nyílt levéllel és Facebook-csoporttal jelölnék újra Sólyom Lászlót

Vágólapra másolva!
Sólyom László köztársasági elnök újraválasztása mellett indítottak kampányt ismert értelmiségiek. A támogató levélhez 108-an, a kampány Facebook-csoportjához pedig már 1600-an csatlakoztak, de az igazi jelöltséghez 50 képviselő ajánlása kellene. Tölgyessy Péter egykori SZDSZ-elnök és fideszes képviselő szerint Sólyomnak vannak ugyan mániái, de ma ő a legalkalmasabb, és újraválasztása esetén még akár a baloldalon is megszerethetik.
Vágólapra másolva!

"Nem nekünk kell megmagyarázni, miért Sólyom Lászlót támogatjuk ismét köztársasági elnöknek. Annak lesz nehéz megmagyarázni, aki úgy gondolja, más alkalmasabb lenne nála" - mondta hétfőn, az Országház melletti Parlament Caféban rendezett sajtótájékoztatón Lányi András író, aki egyike volt annak a 11 értelmiséginek, akik nyílt levéllel fordultak a parlamenti képviselőkhöz, és azt kérték: válasszák újra Sólyom László államfőt.

"Nem tudjuk, mit akar a Fidesz, de mi azért jöttünk ide, hogy megtudja, mi mit akarunk" - utalt Lányi arra, hogy a választásokon győztes párt egyik alelnöke, Pokorni Zoltán egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy szerinte nem Sólyom lesz ismét a köztársasági elnök, majd Orbán Viktor pártelnök azt közölte, nem született még döntés.

A nyílt levélhez Lányi szerint vasárnap estig 108 értelmiségi csatlakozott, hétfőtől pedig a ke2010.hu címen elindult egy honlap is, ahol továbbra is lehet csatlakozni a kezdeményezéshez. A kezdeményezők - Sólyom for president! néven - támogatókat gyűjtenek a Facebook közösségi oldalon is, hétfő délig majdnem 1600-an csatlakoztak a csoporthoz.

"Sólyom László azon kevesek közé tartozik, akiknek tudományos és közéleti életműve összeforrt a jogállami forradalommal" - mondta az államfő rendszerváltásban betöltött szerepére utalva Majtényi László, az ORTT tavaly ősszel lemondott elnöke, korábbi adatvédelmi biztos. Szerinte Sólyom támogatására mindazoknak jó okuk van, akinek "a köztársaság védelme, és nem a megbuktatása a szívügyük".

"Nem gondolom, hogy minden idők legjobb köztársasági elnöke lenne Sólyom László, de az ország mai helyzetében ő a legalkalmasabb" - mondta Tölgyessy Péter, az SZDSZ egykori elnöke, a Fidesz korábbi képviselője. Szerinte Sólyom 2005-ös megválasztása óta következetesen - bár néha személyes mániáitól is vezetve - képviselte az új magyar demokrácia alapértékeit. "Egy másodpercre sem próbált népbarát elnök lenni" - mondta az államfő tevékenységéről Tölgyessy, aki szerint Sólyom "értelmiségi arisztokratizmussal" állt hozzá a hivatalához.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Sólyomot támogatják: balra Majtényi, jobb oldalon Tölgyessy beszél

Tölgyessy szerint Sólyom Lászlót nagyon nem szerették a baloldalon, a megválasztásától kezdve folyamatosan támadták is, azzal vádolva, hogy alkalmatlan a posztjára. Szerinte azért is lenne jó, ha ismét őt választanák államfőnek, mert most, az elsöprő jobboldali kormánytöbbség idején kiderülne, "hogy van arányérzéke, mennyire védi mindenkivel szemben a köztársaság intézményeit", talán még a baloldal is képes lenne megszeretni őt.

"Végre megszólalt a paraszt a magyar politikai játszmában" - mondta Tölgyessy, aki szerint Sólyom szimbolikus jelölésével - hiszen az igazi jelöltséghez 50 képviselő aláírása szükséges - annyit elértek, hogy megcáfolták az a tételt, amely szerint ebben az országban mindent csak a politikai hatalmasai mozgatnak. Sólyomnak Tölgyessy szerint most sincs rosszabb esélye az megválasztásra, mint 2005-ben volt, a kezdeményezők pedig elérték, hogy alaposan meg kell indokolni, ha valaki mégis mást szeretne államfővé választani, nem mondhat annyit, hogy csak.

Sólyom László köztársasági elnök mandátuma augusztus 5-én jár le, az Országgyűlésnek az alkotmány szerint július 6-ig kell megválasztania utódját. Az államfő-választáshoz az első két körben az összes képviselő kétharmadának szavazatára van szükség. A Fidesz-KDNP szövetség rendelkezik a szükséges többséggel, vagyis azt választanak meg köztársasági elnöknek, akit akarnak. Sólyomot 2005-ben a Védegylet a mostanihoz hasonló kezdeményezéssel jelölte államfőnek, de hivatalosan a Fidesz képviselői támogatták a szocialista Szili Katalin házelnökkel szemben (Sólyom és a Fidesz viszonyáról ebben a cikkünkben olvashat részletesen).