Sok volt a valószínűségszámítás a matematikaérettségin

2010.05.04. 12:05

A valószínűségszámítás és a kombinatorika volt hangsúlyos a keddi matematikaérettségin. A feladatok között akadt egy-két apróbb buktató.

A követelményeknek megfelelő volt a keddi matematikaérettségi, de akadt benne néhány apróbb buktató - mondták nem sokkal a feladatok beszedése után egy vidéki szakközépiskola matematika szaktanárai az [origo]-nak. Mint mondták, a feladatsorban nagy hangsúlyt kapott a valószínűségszámítás és a kombinatorika. A feladatsor első része vegyes volt, a második részben egy egyenletmegoldás, egy koordinátageometria, egy függvényábrázolás, halmazelmélet, statisztika és egy térgeometriai feladat volt.

A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart, a vizsgázó először az I. feladatlapot tölti ki 45 perc alatt, majd a II. feladatlapot oldja meg, amire 135 perce van. A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. A vizsga két részből áll, a vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatja.    

Az oktatási tárca reggel az MTI-vel azt közölte, hogy rendben megkezdődtek a matematika írásbeli érettségi vizsgák a középiskolákban, rendkívüli esemény nem történt. Az Oktatási Hivatal szerint matematikából középszinten 1246 helyszínen 90 679 tanuló, emelt szinten 54 helyszínen 2686 diák tett írásbeli vizsgát. Matematikából középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, emelt szinten angol, francia és német nyelven is lesz érettségi.

KAPCSOLÓDÓ CIKK