Vádat emeltek az élményfürdőben megfulladt kisfiú halála miatt

Vádat emelt az ügyészség egy budapesti asszony ellen, akinek a gondjaira bízott kisfiú tavaly nyáron megfulladt egy siófoki élményfürdőben. A vád gondatlan emberölés, a vádirat szerint az asszony percekig nem figyelt a felügyeletére bízott gyerekre.

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt vádat emelt a Somogy Megyei Főügyészség egy asszony ellen, akinek a felügyeletére bízott kisfiú tavaly nyáron vízbe fulladt Siófokon.

A gondatlan emberöléssel vádolt 61 éves budapesti nő rendszeresen vállalta rokon gyerekek felügyeletét. Tavaly július 19-én unokahúga 4 éves kisfiára vigyázott, vele, egy másik rábízott gyerekkel és egy felnőtt rokonával utaztak a siófoki élményfürdőbe.

A vádirat szerint az asszony az élményfürdőben percekig nem figyelt a 4 éves gyerekre, aki ezalatt az idő alatt a vízforgató látványelemekkel felszerelt medencéhez ment. Ott - pontosan nem tisztázható körülmények között - a 120 centiméter mély vízbe esett és elmerült. Később egy fürdőző talált rá a víz alatt.

A fiút a helyszínen újraélesztették, majd mentőhelikopterrel vitték a veszprémi kórházba, de egy héttel később meghalt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK