Az LMP nem kap alelnöki posztot az országgyűlésben

A Fidesz a jobb oldalon, az MSZP pedig a bal szélen ül majd a parlamenti patkóban. Az LMP a Fidesz és az MSZP között szeretne ülni, a Jobbik pedig rábízná a döntést a kormánypártra. Öt alelnöke lesz az országgyűlésnek.

Megegyeztek a parlamenti ülésteremben elfoglalt oldalakban a pártok az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő szerdai megbeszélésükön, de az ellenzéki frakciók egymás mellett elfoglalt helyéről további egyeztetést kell tartani.

Lázár János, a Fidesz-frakció vezetője a szerdai, az Országházban tartott nyilvános ülésen azt javasolta: az ellenzéki pártok egyezzenek meg egymás között, hogy milyen sorrendben ülnek egymás mellett; a frakciószövetség a jobboldali szekciókban foglalna helyet. Az ellenzék a baloldaliban, de az MSZP az elnöki pulpitus balján ülne közvetlenül, az LMP pedig a Fidesz és az MSZP között foglalna helyett, a Jobbik szerint ebben a kérdésben a kormánypárti többségnek kell dönteni.

A megbeszélésen a kormányoldal javasolta, hogy az alakuló ülés május 14-én 13 órakor kezdődjön. A pártok az alakuló ülés kapcsán megegyeztek az összeférhetetlenségi nyilatkozatok tartalmáról, és arról, hogy az ülésen nem nyitnak vitát a választási beszámolókról. A Fidesz és a KDNP azt javasolta, hogy a költségek csökkentése érdekében két frakciójuk a Képviselői Irodaházban maradhasson a jelenlegi helyén.

A pártok az Országgyűlés alelnökeiről is tárgyaltak, és csak hosszas vita után tudtak dönteni, mert Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt javasolta, hogy költségcsökkentés érdekében a házelnök mellett mindössze három alelnök legyen, két kormánypárti és egy ellenzéki. Végül Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetőjének javaslatát fogadták el, így öt - három kormánypárti és két ellenzéki - elnöke lesz a parlamentnek. A Lehet Más a Politika elfogadta azt, hogy a két ellenzéki alelnöki pozícióra az MSZP és a Jobbik tesz javaslatot.

KAPCSOLÓDÓ CIKK