Mindenki megkapja a magáét Gyurcsánytól

2010.05.05. 13:14

Az MSZP szervezetlen, meggyengült, a tagsága elfogyott, a szocialista pártvezetés pedig olyan, mint fecsegő öregasszonyok gyülekezete - így ostorozza saját pártját Gyurcsány Ferenc abban a dokumentumban, amelyet a párt általa meghirdetett átvilágításához szánt alapnak. Az [origo] birtokába került anyagban Gyurcsány keményen kritizálja a kampányt, beszól Mesterházy Attilának, piszkos pártpénzügyekre és vállalkozóknak tett szívességekre utal.

Április végi blogbejegyzésében konzultációra hívta Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök azokat, akik szeretnék átbeszélni, értékelni az MSZP helyzetét. Azt is jelezte, dolgozik saját értékelésén, és azt ígérte, nyilvános beszélgetéseket tart majd a jelentkezőkkel. Egy Gyurcsány Ferenc környezetéhez tartozó forrásunk szerint május elejéig több mint ezren jelentkeztek a konzultációra.

A konzultációk alapjául szolgáló anyagot, Gyurcsány Ferenc saját értékelését az egyik jelentkezőtől származó információink szerint kedden küldték meg e-mailben azoknak, akik várhatóan részt vehetnek a beszélgetéseken. Az [origo] birtokába került anyagban - amelynek címe a Röpirat a baloldalhoz, az MSZP-hez (kormányzásról, ellenzékiségről, rólunk) - Gyurcsány az elmúlt évek hibáit sorolja fel 42 oldalon, illetve nyíltan bírálja az MSZP választási kampányát és jelenlegi elnökségét is.

"Gyáván, ostobán politizáltunk"

"A Fidesz győzött, de mi vertük meg magunkat, mert gyáván, ostobán politizáltunk" - jelenti ki Gyurcsány az értékelésben. Szerinte a MSZP kampánya "hibás alapvetésből indult ki, és saját céljaihoz képest is elbukott". Már a kampány kezdetekor tudni lehetett ugyanis, hogy a választók többsége kormányváltást akart, de Gyurcsány szerint voltak "vállalható stratégiai célkitűzések", így a Fidesz kétharmados győzelmének elkerülése, tucatnyi egyéni győzelem és a meghatározó ellenzéki pozíció megtartása. "Ennél több irreális lett volna, kevesebb pedig önfeladás. Na és sikerült a kampány stratégiai célját teljesíteni? Nem" - olvasható az anyagban.

Gyurcsány szerint a kampánnyal "nem technikai, hanem politikai problémák voltak", mert szerinte az MSZP politikusai "szemmel láthatóan nem tudták eldönteni, hogy mit vállalnak a múltból és mit képviselnek a jövő lehetőségei közül". A tétovaság és a politikai bizonytalanság miatt minden jelölt saját üzenetekkel kísérletezett, de az MSZP-nek nem volt megfelelő mondanivalója, nem derült ki, mit gondol Magyarországról, az emberekről, az ő gondjaikról, álmaikról. (A Gyurcsány által készített vitairat MSZP-kampányról szóló bírálatát alátámasztja, hogy a párt több ismert politikusa valóban saját üzenetekkel, plakátokkal kampányolt, az MSZP-s választási plakátokon pedig eldugva jelentek meg a jelöltek nevei mellett a párt üzenetei.)

"Egyetlenegyszer sem ütötte meg a Fideszt"

Gyurcsány kijelenti, hogy a vereség tudatában nem lett volna fontos a miniszterelnök-jelölt személye. "Nem azért, mert személyében nem alkalmas, hanem mert ez nem fontos, hiszen nem lesz miniszterelnök." "Ha tudod, hogy veszíteni fogsz (...) akkor a neked fontos ügyek erős védőjének mutatod be pártodat, akkor csapattal és nem személlyel kampányolsz" - írja, majd hozzáteszi: ez nem könnyű, főleg, hogy a "vezetés legtöbb tagja egyetlen olyan mondatot nem mondott a kampányban, ami megragadt volna emlékezetünkben".

"Az MSZP (politikai értelemben!) egyetlenegyszer sem ütötte meg a Fideszt a kampányban" - jelenti ki Gyurcsány, aki azt is felrója, hogy a szocialista miniszterelnök-jelölt, Mesterházy Attila inkább nemzeti megegyezésről beszélt. "Miről, hogyan, kivel kellene megegyezni?" - kérdezi Gyurcsány, aki szerint ma inkább álom, mint realitás a Fidesszel való megegyezés.

Ódivatú, poros, unalmas

A konzultációs vitaindító egyik pontjában az MSZP megújulásáról fejti ki véleményét Gyurcsány, aki azt ígéri: "kritikusan fogok beszélni önmagunkról", "mert azt gondolom, hogy most kell szembenézni hibáinkkal, tévedéseinkkel, rossz beidegződéseinkkel és megpróbálni átalakítani a pártot". Szerinte "triviális állítás", hogy meg kell újítani a baloldalt és a pártot, "a kérdés nem az, hogy kell-e változtatni, hanem az, hogy mit, hogyan és kivel".

"Az MSZP ma politikai értelemben dezorientált, szervezete meggyengült, vezetési, irányítási viszonyai korszerűtlenek. Tagságunk fogyóban, a tagok fele-harmada egzisztenciálisan a politikából él. Legtöbbünk beszédmódja ódivatú, tagságunk és értelmiségünk javarészt az ötven feletti korosztályokat képviseli, nem vagy alig érti, használja a digitális, internetes világ önkifejezési, közösségszervezési lehetőségeit. Nyilvánosságunk beszűkült, időnként poros és unalmas" - jellemzi a szocialistákat Gyurcsány.

"Ráncfelvarrással itt semmire nem megyünk"

További hibának tartja, hogy a "baloldalhoz kötődő üzletemberek jó része nem hozzátenni, hanem kivenni szeretne a közös lehetőségekből", "nem adni, hanem kérni szeretne". "A párt finanszírozása éppen úgy elfogadhatatlan alkukkal, kompromisszumokkal, rosszabb esetben szégyellni és rejtegetni való titkokkal terhelt, mint ellenfeleinké" - állítja Gyurcsány. "Nem csak, hogy nem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál, de még ügyetlenebbnek és ostobábbnak is látszunk, rosszabb esetben azok is vagyunk. A hatalomban töltött nyolc év vezetőink egy részét korrumpálta. Ráncfelvarrással itt semmire nem megyünk" - teszi hozzá.

Keményen kritizálja az egykori miniszterelnök-pártelnök az MSZP jelenlegi irányítóit is. Szerinte a párt ma alig irányítható, nem működik hatékonyan, olyan, mint "időnként lelkes, máskor meg számító, önérdekvezérelt grundfocisták halmaza". "Az MSZP vezetése, mint fecsegő öregasszonyok gyülekezete pletykálkodik, tagjai nagy része kölcsönös szívességi alapon újságíróknak híreket továbbít (...) Nemegyszer rombolnak, hogy győzhessenek. Egyikük-másikuk szemben mosolyog, hátulról meg fűrészel"- írja. "Az MSZP elnöksége ma alig irányít, inkább csak koordinál. Ez nincs így rendben" - írja Gyurcsány, pedig szerinte "nem az a pártdemokrácia, hogy mindenki azt tesz, amit akar". Ugyanakkor azt mondja, rengeteg jó, okos, tisztességes emberrel is találkozik az MSZP-ben, de " ma nem elsősorban ők alakítják a párt belső viszonyait".

A "párt elbukott, a vezetésnek mennie kell"

"A vezetés felajánlotta lemondását. Mi tagadás, lehettek volna bátrabbak is" - írja Gyurcsány arról, hogy a választás második fordulója után az MSZP elnöke, Lendvai Ildikó lemondott ugyan, de az elnökség csak felajánlotta lemondását a hamarosan összeülő kongresszusnak. Gyurcsány viszont úgy gondolja, a "párt elbukott, a vezetésnek mennie kell". "Már csak azért is, mert a mai vezetés tagjainak többsége végigasszisztálta az elmúlt tizenöt-húsz évet, a maradék pedig az utolsó nyolcat vagy négyet" - írja. Ez ugyanakkor szerinte nem jelent végleges távozást, politikai száműzetést, az elmúlt időszak értékelése után mindenki nekivághat és újra bizalmat kérhet a tagságtól.

Gondot jelent viszont, hogy "ma nincs az MSZP-ben olyan ugrásra kész 'cseresor', amely a vezetést átvehetné, nincsenek reménységek, pedig sok jó dolog nem fog kisülni, ha ugyanazt a pakli kártyát kicsit kevergetjük még, és újraosztjuk a lapokat". Ezért Gyurcsány szerint a megújulás feltétele, hogy a következő pár évben új emberek sokasága érkezzen. De ne a bonyolult belső alkuk alapján válassza meg őket a kongresszus, mert abból szerinte "inkább középszerű, mint nagyszerű" elnökség jön ki.

A röpiratban azt is elismeri, hogy "az elmúlt években jó néhány ügyeskedő is feltűnt az MSZP-ben". "Nem tudjuk, mit gondolnak a világról, alig ismerjük politikai meggyőződésüket, annál jobban ambícióikat" - jelenti ki a fiatalokra utalva. "Abba kéne hagyni a fiatalítás mániát, mert ez így félrevisz", hiszen "vannak hatvanasok, akik utcahosszal vernek harmincasokat".

Mutyivilág a pártban is

Gyurcsány azt is hibának tartja, hogy a párt vezetésétől sokszor elválnak a pénzügyekről való döntések. "A Fideszben nincs konfliktus. A külső szemlélők szerint a párt elnöke és az erőforrások felügyelője mint ikerpár együtt mozognak" - írja. "Az MSZP-ben nem ez a helyzet. Az elnök elnököl, de könnyen megeshet, hogy az informális pénztárnok dönt: erre van pénz, erre nincs. A párt belső viszonyait jól ismerőknek időnként az a benyomásuk, mintha a pártban nem az elnöknek, hanem az informális pénztárnoknak és pár kisebb 'kassza' tulajdonosának lenne legnagyobb a befolyása."

"Ha egy párt erőforrásainak bármekkora része az átláthatatlan világból származik, akkor a vezetés hatékonysága attól is függ, hogy képes-e kontrollálni ezeket az ellenőrizhetetlen forrásokat" - teszi hozzá. Gyurcsány azt írja, ő sem tudta "feltörni ezt a csapdát", bár gyűlölte ezt a helyzetet.

Gyurcsány a "mutyivilág ügyei"-ről is beszél, szerinte "nincs ember Magyarországon, aki nem tudná, hogy a politika több pénzből él, mint amennyi a pártok könyveiben szerepel". "A pártemberek kisebb-nagyobb szívességeket kérnek üzletemberektől, hogy legyen pénzük termet bérelni, szórólapot nyomtatni, majálist szervezni. A kampányokban elfolyó pénz többszöröse a törvényben megengedettnek és a hivatalosan bevallottaknak" - ismeri el. "Az MSZP-t tönkreteheti a korrupció terhe" - jelenti ki Gyurcsány, aki szerint ezen nem változtat, hogy aki ismeri a pártok világát, azok tudják, hogy minden párt korrupt egy kicsit.

Öt feladat

Az anyagban Gyurcsány öt teendőt határoz meg: először is "egyértelművé kell tenni az MSZP ma zavarosnak látszó politikai profilját", megmutatni, hol állnak, mit képviselnek. "Mivel a párt a mi vezetésünk alatt történelmi vereséget ért el, nekünk, az elmúlt nyolc év vezetőinek most mennünk kell" - ez a második lépés Gyurcsány Ferenc szerint. A harmadik teendő az alapszabály jelentős átalakításával hatékonyan vezethető, irányítható párttá tenni az MSZP-t, míg a negyedik, hogy kiszakítsák a pártot a mai pártfinaszírozás gyakorlatából. Végül újra kell szervezni a baloldal társadalmi hátterét, mert a baloldal belső tartalékai fogytán vannak" - írja Gyurcsány.

A konzultációs anyag lezárásaképp Gyurcsány megállapítja: a baloldal "természetesen túléli mai válságát". "A kérdés csupán az, hogy ennek bázisa a mai MSZP vagy valami más lesz" - teszi hozzá. Szerinte az elkövetkező hónapok a "jövő esélyéről vagy annak elvesztéséről szólnak", de mint írja: "adnék még egy esélyt az MSZP-nek".

KAPCSOLÓDÓ CIKK