Németből érettségizik pénteken harmincezer diák

Vágólapra másolva!
Közel harmincezer diák érettségizik pénteken német nyelvből. A vizsga minden iskolában rendben, rendkívüli esemény nélkül elkezdődött.
Vágólapra másolva!

Rendben elkezdődtek a német írásbeli érettségik ma reggel 8 órakor a középiskolákban, rendkívüli esemény nem történt - közölte az oktatási tárca az MTI-vel. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 1.063 helyszínen 27.121-en, emelt szinten 45 helyszínen 2.222-en tesznek érettségit pénteken német nyelvből.

Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc, amelyből az első rész, az olvasott szöveg értése 60 perc időtartamú, a második rész, a nyelvhelyesség feladatsorának megoldására 30 perc áll rendelkezésre. Az ezt követő szünet után a 30 perces hallott szöveg értése vizsgaösszetevő következik, majd végül az íráskészség 60 perc időtartamú feladatsora. Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az előzőekben is felsorolt vizsgaösszetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, 90 perc.

Az íráskészség vizsgarész esetében a feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár, a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszköz nem vehető igénybe. Emelt és középszinten is az egyes vizsgaösszetevők értékelése egymástól független, és a feladatok megoldása központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.