Schmitt Pál: Egymilliárd forint hiányzik az olimpiai büdzséből

Vágólapra másolva!
Egymilliárd forintnyi forrás hiányzik az olimpiai felkészülés költségvetéséből Schmitt Pál MOB-elnök szerint, aki a kormánytól kérte a korábban kivont tőke visszapótlását. Schmitt a jelenlegi 13-ról húsz százalékra növelné a rendszeresen sportoló magyarok számát.
Vágólapra másolva!

Egymilliárd forintnyi forrás hiányzik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) költségvetéséből - mondta a testület szombati közgyűlésén a Független Hírügynökség szerint Schmitt Pál, a MOB elnöke. A tudósítás szerint Schmitt - a Nemzeti Sporttanács és az Országgyűlés szakbizottságának támogatásával - kérte a kormányt, hogy ezt a korábban kivont tőkét pótolják vissza. Schmitt Pál azt is kezdeményezte, hogy a Forma1 magyarországi futamának ugyancsak egymilliárd forintos többletköltsége ne a sportbüdzsét terhelje.

Csurka Gergely, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnöke a hírre reagálva az [origo]-val azt közölte: szerinte félreértésen alapul a beszámoló a közgyűlésen elhangzottakról. Csurka szerint a sportpénzekről az elnöki beszámolóban volt szó, amely a december óta eltelt időszakról adott áttekintést. Ebben esett szó arról, hogy a MOB azt kérte a kormányzattól január-február táján, hogy a 2008-as állami támogatás mértékéhez képest elvont egymilliárd forintot adják vissza a magyar sportnak - írta Csurka, aki szerint még februárban kérték azt is a kormánytól, hogy a Forma1 egymilliárdos többletköltségét más forrásból fedezzék, és a felszabaduló pénzt pedig fordítsák az olimpiai felkészülés támogatására. A MOB sajtófőnöke szerint Schmitt Pál nem a MOB költségvetését növelné egymilliárddal, hanem az olimpiai felkészülés támogatását, amely nem az olimpiai bizottsághoz, hanem a sportági szövetségekhez érkezik a költségvetésből. Csurka szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke még januárban megígérte, hogy az új kormány első intézkedései közé fog tartozni ezen egymilliárd forint folyósítása.

Schmitt Pál szombaton beszámolt a 2012-es londoni olimpia előkészületeiről. Jelenleg több mint 1000 magyar sportoló készül a 881 nap múlva kezdődő megmérettetésre; közülük 372-en A-kategóriás sportolók, vagyis várhatóan közülük kerülnek ki az utazó olimpikonok.

Schmitt Pál aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a magyarok mindössze 13 százaléka sportol rendszeresen. (Hasonló eredményre jutott egy EU-s felmérés is, erről bővebben itt olvashat.) Schmitt szerint a következő kormányzat egyik stratégiai feladata lesz az arányok javítása. A MOB elnöke 4 év alatt 2 millióra növelné az aktívan sportolók számát, ami így elérhetné a lakosság 20 százalékát. A hosszú távú célok közé tartozik, hogy 2020-ra Magyarország elérje a 30 százalékos uniós átlagot.