Előzetesbe került a meggyilkolt golfozónő férje

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezték a csütörtökön meggyilkolt golfozónő, Fodor Krisztina férjét - közölte a TV2 híradója. A Tények értesülései szerint a férfit a tököli rabkórházba szállították. A gyanú szerint előbb bántalmazta a feleségét, majd megpróbált öngyilkos lenni.
Vágólapra másolva!

Elrendelték a csütörtökön meggyilkolt Fodor Krisztina golfozó, korábbi magyar bajnok férjének előzetes letartóztatását - tudta meg a TV2 Tények című műsora.

A gyanú szerint a férfi olyan súlyosan bántalmazta profi golfozó feleségét, hogy a nő belehalt a sérüléseibe. A férfi a gyilkosság után megpróbált öngyilkos lenni, hasba szúrta magát, ezért kórházba szállították. A hírműsor szerint előzetes letartóztatásáról is a baleseti kórházban döntött a bíró, azután pedig átszállították a tököli rabkórházba.

Fodor Krisztina korábban a magyar kupát is elhódította, illetve kétszer is az év női sportolójának választották sportágában. Fodor Krisztina volt az első magyar női golfozó, aki 2006-ban indult az amatőr játékosok Európa-bajnokságán, 2007-ben pedig ő volt az ötletgazdája a Sikeres nők a rák ellen mottóval megrendezett jótékonysági golftornának.

A BRFK emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen.