Gyurcsány beszólt az MSZP frakciójának

Vágólapra másolva!
Rosszul döntött az MSZP frakció, amikor a parlament megalakulásához szükséges politikai megállapodást aláírta - ez a véleménye Gyurcsány Ferencnek, aki szerint pártja hibásan mérte fel a helyzetet. A szocialista frakció csak különvélemény csatolásával támogatta a megállapodást.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc szerint elfogadhatatlanul rossz, hogy az MSZP-frakció többségi döntéssel a politikai megállapodás aláírása mellett döntött. Szerinte ezzel akarva-akaratlanul megerősítik azt a látszatot, hogy tudomásul vesznek egy vállalhatatlan politikai szereposztást. Az egykori miniszterelnök szerint a rossz döntés hibás helyzetértékelésből és téves helyzetelemzésből származik. Hozzátette, a parlamentben nyilvánvalóan nemmel kell szavazni a Jobbik bármifajta részvételére a nemzetbiztonsági bizottságban.

Az MSZP frakció nagy többséggel elfogadta az országgyűlés megalakulásához kapcsolódó politikai nyilatkozatot, de úgy döntöttek, hogy ahhoz egy hárompontos különvéleményt csatolnak.

Az első pont szerint az MSZP változatlanul azt tartja helyesnek, hogy a frakcióknak legyen joga vitanapot kezdeményezni, vizsgálóbizottságot létrehozni, indítványaikat a parlament plenáris ülésén a közvéleménnyel megismertetni. A második pont szerint a közérdeket veszélyezteti, ha a nemzetbiztonsági bizottságban olyan képviselők ellenőrizhetik a titkosszolgálatok munkáját és juthatnak titkos információk birtokába, akik maguk is nyíltan rokonszenveznek vagy kapcsolatot tartanak a titkosszolgálatok vizsgálati körébe tartozó tevékenységekkel. Ezért az MSZP nem fogadja el, hogy a Jobbik bármilyen szerepet kapjon a nemzetbiztonsági bizottságba.

Ezen kívül az MSZP azt várja Schmitt Pál leendő házelnöktől, hogy - mivel a házszabály szerint a bizottságok elnökére, alelnökeire, tagjaira az országgyűlés elnöke tesz javaslatot -, indítványával rendezze a vitatott kérdéseket.

Nem ez az első eset, hogy Gyurcsány kritikával illeti saját pártját, egy nemrég nyilvánosságra került röpiratában - amelyet az általa kezdeményezett konzultációsorozat vitaindítójának szánt - kemény szavakkal bírálja az MSZP elnökségét, elhibázottnak tartja választási kampányát (erről részletesen itt olvashat).