Nyúlfarknyi beszéddel indult neki a kormányzásnak Orbán 12 éve

Vágólapra másolva!
Rövid beszéddel fogadta 12 éve kormányfői jelölését Orbán Viktor. Egységet és megújuló országot ígért, akárcsak a 2010-es választások után. Beszédét meghajlással zárta.
Vágólapra másolva!

"A kormány, amelynek megalakításáért és munkájáért a mai naptól felelősséggel tartozom, mindannyiunk kormánya lesz" - jelentette ki 1998. június 18-án tartott miniszterelnök-jelölti beszédében Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Orbán pénteken délután, 3 óra után, közel 12 év elteltével ismét miniszterelnök-jelölti beszédet mond (a beszédet élőben követheti az [origo]-n).

A 12 évvel ezelőtti beszéd lényege nagyon hasonlít ahhoz az üzenethez, amit a választások első fordulója óta a Fidesz többször elmondott. A kétharmados többséget szerző párt vezető politikusai - például a pártelnök Orbán - többször kijelentették, hogy az ország három harmadból áll, minden választó érdekeit képviseli majd az új kormány.

Történelmi pillanat

"Az élet rövid, de eljön az idő, amikor alkotni kell" - mondta 1998-ban Orbán, aki arról is beszélt, hogy a nagy felelősséget jelentő kormányzás "a kellő pillanatban adatik meg". Orbán arra utalt, hogy az első Fidesz-kormány idejére esett az ezredforduló. "Ez a kormány a következő évezred első kormánya is, s nekünk, magyaroknak az ezredforduló egyúttal az államalapítás és a keresztség felvételének 1000. évfordulója is lesz. Az új évezred küszöbén olyan kormányt kell alakítanunk, amely képes határozott válaszokat adni a jövő kérdéseire" - jelentette ki.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

Orbán a 2010-es választások második fordulója után is arról beszélt, hogy történelmi pillanat előtt áll az ország, mivel szerinte a Fidesz kétharmados támogatottsága azt jelenti, hogy a választók le akarják cserélni a régi rendszert egy újra, és új országot akarnak építeni.

A lehető leghamarabb

Orbán 1998-as beiktatásán közölte azt is, hogy a lehető leghamarabb bemutatja a kormánynévsort. Bár a 2010-es választások második fordulója után Orbán bemutatta kormányának minisztereit, az új kormányzati struktúrában (amelyről itt olvashat) az államtitkárok végzik majd a szakmai munkát, a miniszterek nagyobb területeket felügyelnek majd. Az államtitkárok személyéről eddig csak találgatások jelentek meg.

Orbán 1998-ban meghajlással köszönte meg a tapsot, amit beszédére kapott. Orbán felszólalása óta nem volt olyan kormányfő, aki annyira keveset beszélt volna beiktatásán, mint ő. Orbán pár perces felszólalásával szemben Medgyessy Péter 2002-ben közel 42 percet beszélt, igaz, ő ismertette a kormány programját is. Gyurcsány Ferenc 2006-ban közel 10, Bajnai Gordon 26 percet beszélt.