Vágólapra másolva!
A csütörtöki vihar miatt sár öntött el egy 3200 lelkes Fejér megyei községet, Bakonycsernyét. Egyes házakban bokáig állt a víz, az utakat elborította a sár és a kő.  Az önkormányzat egy korábbi hasonló eset után kidolgozott egy vízvédelmi tervet, de nem sikerült hozzá pályázati támogatást elnyerniük.
Vágólapra másolva!

Valóságos sárlavina zúdult Bakonycsernye község alsó területeire csütörtökön, azóta folyamatosan dolgoznak az iszapréteg eltávolításán - mondta pénteken a község alpolgármestere, Ackermann Zoltán. Szerinte a jégveréssel párosuló hatalmas felhőszakadás után siralmas képet mutatott a község leginkább károsodott része: a hömpölygő áradat által a hegyoldalakról lemosott sár és kő 25-30 centiméter vastagon borította be az utakat. Eltömte az árkokat, átereszeket, több házban bokáig állt a víz, a kertekben pedig vastagon állt az iszap - tette hozzá Ackermann.

A vihar elvonulása után tűzoltók, katasztrófavédelmi szakemberek kezdték meg a házakba betört víz szivattyúzását, az önkormányzat pedig az utak megtisztítására öt nagyteljesítményű rakodógépet, és ugyanannyi közmunkást állított munkába. A helyreállításban a 3200 lelkes falu lakói is segítenek, de a munkálatok még így is akár napokig eltarthatnak. A polgármesteri hivatalhoz pénteken folyamatosan érkeztek a kárbejelentések: délig húsznál többen jelezték, hogy a vihar kárt okozott a portájukon, kertjükben.

A Fejér megyei települést nem először önti el a víz és a sár. Két évvel ezelőtt a mostanihoz hasonló felhőszakadás az önkormányzati tulajdonban 12 millió, a magánépületekben pedig több millió forintos kárt okozott. A probléma megoldására az önkormányzat néhány éve komplex vízvédelmi tervet dolgozott ki. Megvalósítása 800 millió forintba került volna. Pályázaton szerettek volna támogatást nyerni hozzá, de nem jártak eredménnyel.

Ezután szakaszokra bontották a tervet, és a legsürgősebb teendők megvalósítására nyújtottak be 110 millió forint költségvetésű pályázatot, de azzal sem nyertek. Saját erőből pedig az évi 300 millió forintos költségvetésből gazdálkodó önkormányzat képtelen megoldani a problémát - mondta az alpolgármester.