Vágólapra másolva!
A hét végének esős időjárása miatt sorra emelkednek az észak-magyarországi folyók vízszintjei. Árad a Zagyva, a Sajó, a Hernád, a Tisza és az Ipoly is. Várhatóan több szakaszon harmadfokú készültséget kell majd elrendelni, és kitelepítések sem kizártak. A belvíz is egyre nagyobb területet borít el az Alföldön, a gazdák már a tönkremeneteltől félnek.
Vágólapra másolva!

A sok eső miatt megemelkedett a folyó vizszintje, ezért árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Zagyva mindkét partján. Így az idén már negyedszer kellett megkezdenie az ár- és belvíz elleni védekezést a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak (Kötikövizig) - közölte a szervezet vezetője szombaton.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Jászberény és Újszász között a Zagyva mindkét partján. A folyón az elmúlt 24 órában 0-6,3 milliméter közötti eső esett. A Zagyva felső szakaszán szombaton ismét, az előzőnél nagyobb árhullám kialakulása várható. Vasárnap a Zagyva teljes szakaszán másodfokot elérő, azt helyenként meghaladó vízállásra lehet számíthatani. A védekezés 100 kilométer hosszú védtöltést érint, a munkában az elmúlt 24 órában 100 ember vett részt.

A Zagyva-Tarna vízgyűjtőjén a következő három nap során jelentős, területi átlagban 50 milliméternyi csapadék várható. Ez a Zagyva főágán a harmadfokú árvízvédelmi szintet (500 centiméter) lényegesen meghaladó árhullámot eredményezhet.

Az Ipoly mentén felkészültek

Az Ipoly felső, Ipolyvece-Dejtár-Balassagyarmat-Szécsényi szakaszára is elrendelte az igazgatóság az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. Pénteken az Ipoly vízgyűjtőjén csak kisebb mennyiségű csapadék hullott, ezért apadni kezdett az Ipoly, kivéve a Kalonda-Nógrádszakál szakaszt, valamint Ipolytölgyestől a torkolatig, ahol éppen tetőzik a folyó. A szombatig lehullott, valamint a következő 3 napra jelzett újabb csapadék komoly ár levonulását jelzi. Ha ez bekövetkezik, akkor a következő napokban az Ipoly teljes szakaszán harmadfokú riasztási szinteket elérő, illetve azt meghaladó vízállások várhatók.

Minden idők legnagyobb árvizére számítanak Ipolytarnócon. A település veszélyeztetett lakóházainak bejáratához több száz homokzsákot helyeztek el védekezésként szombaton. Szabó Tibor, Ipolytarnóc polgármestere elmondta: településüknél az eddigi legnagyobb árvíz idején 410 centiméterre emelkedett az Ipoly vízszintje - akkor a faluszélen két utca lakóházait vette körbe a víz. A Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság szerint a szlovákiai víztározók is megteltek, az árhullámot nem tudják csillapítani. Szombaton 360 centiméteren állt a víz Ipolytarnócnál, de néhány óra alatt fél métert is emelkedhet a folyó vízszintje.

Ipolytarnócon az elmúlt napokban hétszáz homokzsákkal erősítették meg a veszélyeztetett házakat védő kisebb gátat, a folyó visszaduzzasztását pedig remélhetően megakadályozták azzal, hogy a Botos-patak medrét a katasztrófavédelmi szakemberekkel kimélyítették, és a lakóházak védelmére is homokzsáktorlaszokat emeltek. Ha mégis elöntené az ár a házakat, használaton kívüli iskolájuk rendelkezésre áll, a legutóbbi árvíz után ugyanis már állandóra hagyták meg az ágyakkal berendezett tantermi szükségszállást - tette hozzá Szabó Tibor.

Árad a Tisza is

A Tisza középső szakaszán a Sajón és a Hernádon kialakult árhullám hatására kismértékű, néhány centiméteres áradás van. A Kötikövizig 71 embere készenlétben van, ők szükség esetén pár órán belül a védekezés helyszínére vezényelhetők. A két folyón rekordméretű árhullám is kialakulhat: a Sajó az eddig mért legnagyobb, 400 centiméteres, míg a hernád a 434 centiméteres rekordot döntheti meg tetőzéskor.

Elsősorban a Sajó és a Hernád völgyében hétfőn-kedden akár kitelepítésekre is számítani lehet - mondta a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főosztályvezetője. Ezt azzal indokolta, hogy a Hernád és a Sajó völgyében találhatók olyan települések, amelyeknek nincs megfelelő körtöltésük. Szentiványi Árpád hozzátette: a szükséges intézkedésekről vasárnap reggel döntenek.

A belvíz is nagy területet fenyeget, a jászberényi, a jászkiséri és a kisújszállási belvízvédelmi szakaszokon másodfokú, a kiskörein és a cibakházin elsőfokú a készültség. A beérkezett jelentések alapján az igazgatóság területén 7800 hektárt borít belvíz, az elöntött területből a vetés 3000 hektárt tesz ki. A belvízvédelmi szakaszokon az elmúlt 24 órában 9 stabil szivattyútelep 386 ezer, míg egy szállítható szivattyú 40 ezer köbméter vizet emelt át a folyókba. Fegyverneken és Jászalsószentgyörgyön elsőfokú, Alattyánon másodfokú készültségben védekeznek.

A belvíz miatt tragikus a gazdák helyzete Borsod-Abaúj-Zemplénben, ahol néhány mezőgazdasági területen félméteres víz áll - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) megyei vezetője szombaton. Görcsös Ferenc közölte: a Hernád völgyében a Bodrog- és a Taktaközben nagyon rossz a helyzet, ahol sok helyen vetni sem tudtak, tudnak. Hozzátette: kormányzati beavatkozás nélkül a gazdák a térségekben tönkremehetnek.

Az előrejelzések szerint a vasárnap reggelig lehulló csapadék mennyisége 24 és 30 milliméter között alakul, de egyes helyeken akár ennél több csapadék is lehetséges. Vasárnap is folytatódik a csapadékos, borult idő, a csapadékmennyiség 3 és 30 milliméter között várható.