Akadozik a vihar sújtotta vasúti közlekedés

Vágólapra másolva!
Nyugat-Magyarországon sebességcsökkentést rendeltek el a vasútvonalakon, sőt a Balaton déli partján futó vonalat le is kellett zárni a harmadik napja tartó viharok miatt. A sátoraljaújhelyi vonalat az esővíz alámosta, így itt is vonatpótló buszok járnak, a Budapest-Pécs vonalon pedig mindkét felsővezeték leszakadt Ercsinél.
Vágólapra másolva!

Több vasútvonalon kellett csökkenteni a vonatok sebességét a viharos erejű szél miatt - közölte hétfőn reggel a Mávinform. A korlátozások miatt a Budapest-Hegyeshalom vonalon Budapest és Bicske, Komárom és Hegyeshalom, illetve Rajka között, és a Győr-Celldömölk, a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vonalon Székesfehérvár és Veszprém között, a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca, a Balatonszentgyörgy-Keszthely-Tapolca és a Budapest-Pusztaszabolcs vonalakon is 15-40 perces késésekkel kell számolni. Hétfőn éjfélig a Dunántúlon közlekedő feláras vonatok IC pót- és helyjegy megváltása nélkül vehetők igénybe.

A Budapest-Pécs vasútvonalon Sásd és Vásárosdombó között 9.49-kor zárták le a pályát, mert a víz elmosta a töltést. Itt délre tud a Volán pótlóbuszokat biztosítani, de így is 30-40 perces késésekkel kell számolni. A Szombathely-Székesfehérvár vonalon, Szentgál állomáson elromlott a biztosító berendezés, ezért itt 50-60 perces késések is előfordulhatnak.

A Zagyva áradása miatt a Budapest-Hatvan-Somoskőújfalu vasútvonalon Hatvan és Pásztó között le kellett zárni a pályát 13 órakor. A vasúti híd használata vált veszélyessé. Az árhullám levonulásáig vonatpótló buszok viszik az utasokat. Egy patak áradása miatt kellett lezárni az egyik vágányt a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon Nyékládháza és Miskolc-Tiszai pályaudvar között. A másik vágányon is csak csökkentett sebességgel járhatnak a vonatok, így itt 20-30 percet késhetnek a vonatok. A Miskolc-Tornanádaska vonalat az áradó Bódva miatt kellett lezárni Edelény és Szendrő között. A vonatpótló buszokkal együtt is 35-40 perces késésekkel kell számolni.

Korábbi vágányzárak

A Budapest-Esztergom vonalon Eszterom-Kertváros között éjjel fa dőlt a vasúti sínekre, ezért leállt a forgalom. Az [origo] tudósítója szerint jelenleg csak Esztergom és Pilisvörösvár között járnak a vonatok, mert Pilisvörösvár és Budapest között is fák dőltek a sínekre. Esztergom és Budapest között a Volán társaságok a vasúti bérleteket is elfogadták a buszokon. A Budapest és Esztergom közötti 10-es főúton viszont jelentős torlódás alakult ki a főváros felé.

A Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon 5.40-kor le kellet zárni az Olaszliszka-Tolcsva és Sárospatak közötti szakaszt, mert a lezúduló víz alámosta a síneket. Itt is vonatpótló buszok közlekedtek, ami miatt 20-25 perc késéssel kellett számolni. A Budapest-Nagykanizsa vasútvonalon Balatonaliga és Szabadisóstó között fa dőlt a pályára, ezért Lepsény és Balatonszentgyörgy között buszok közlekedtek a vonatok helyett.

7.20-kor a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon Ercsi és Iváncsa között kidőlt egy fa és minkét vágány fölött leszakította a felsővezetéket, ezért a szakaszon leállt a forgalom. 40-50 perces késések alakultak ki, a déli órákra helyreállították a felsővezetéket - közölte a Mávinform.

A MÁV-Start Zrt. azt javasolja utasainak, hogy az utazások megkezdése előtt érdeklődjenek a vonatok indulásáról az állomásokon, vagy a MÁVDIREKT 06 40 49 49 49-es, helyi tarifával hívható kék számán. A vonatközlekedésről szóló aktuális és részletes információk megtalálhatók a www.mav-start.hu oldalon is. A legfrissebb vasúti közlekedési információkat a Mávinform oldalán találják. A tegnapi vasúti helyzetről bővebben itt olvashat.

Új menetrend a Dunántúlon

A rendkívüli időjárás okozta károk miatt a MÁV hétfőn megváltoztatta a közlekedési rendet a dél-balatoni vonalon - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság az MTI-vel.

A közlemény szerint nem közlekedik a Nagykanizsáról 10.49 órakor Budapest Déli pályaudvarra induló vonat, továbbá nem indul Nagykanizsára vonat a Déli pályaudvarról 9.06 órakor, 11.06 órakor és 15.06 órakor. Nem indították el Budapestről a Déli pályaudvarról a reggeli, 7.11 órakor Siófokra közlekedő vonatot, valamint kimaradt a Fonyódról 6.35 órakor Siófokra közlekedő vonat.

Kerülő útirányon, Dombóváron át közlekedik több nemzetközi vonat, így a Budapest Keleti pályaudvarról 6.30-kor indult Kvarner InterCity, az ugyaninnen 13.05 órakor induló Maestral nemzetközi gyorsvonat és a 17 órakor induló Venezia EuroNight vonat.

A Gyékényesről 6.45-kor indult Venezia EuroNight, az ugyaninnen 12.10-kor induló Maestral nemzetközi gyorsvonat, valamint a 17.56-kor induló Kvarner InterCity szintén dombóvári kerülővel közlekedik.

A Déli pályaudvarról Nagykanizsára és vissza közlekedő gyorsvonatok hétfőn ugyancsak kerülő úton, Tapolcán át közlekednek: így a Budapestről 7.06 órakor indult, valamint a 19.06 órakor induló vonatok, míg a Nagykanizsáról 4.49 órakor indult, illetve 16.49 órakor induló gyorsvonat is kerülő úton közlekedik.

Székesfehérvár és Siófok között mindkét viszonylatban megközelítőleg 2 óránként közlekednek személyvonatok. Siófok és Balatonszentgyörgy között vonatpótló autóbuszok közlekednek.

Ezek a vonatok nem járnak a Dél-Balatonnál

Nagykanizsáról 10.49-kor Budapest Déli pályaudvarra induló 855. számú vonat,
Budapest Déli pályaudvarról 09.06-kor Nagykanizsára induló 852. számú vonat,
Budapest Déli pályaudvarról 11.06-kor Nagykanizsára induló 854. számú vonat,
Budapest Déli pályaudvarról 15.06-kor Nagykanizsára induló 856. számú vonat.

Kerülővel, Dombóváron át közlekedő nemzetközi vonatok

Budapest Keleti pályaudvarról 6.30-kor induló Kvarner InterCity (IC200),
Budapest Keleti pályaudvarról 13.05-kor induló Maestral nemzetközi gyorsvonat (204),
Budapest Keleti pályaudvarról 17.00-kor induló Venezia EuroNight vonat (EN240),
Gyékényesről 6.45-kor induló Venezia EuroNight vonat (EN241),
Gyékényesről 12.10-kor induló Maestral nemzetközi gyorsvonat (205),
Gyékényesről 17.56-kor induló Kvarner InterCity (IC201)

Kerülővel, Tapolcán át közlekedő gyorsvonatok

Budapest Déli pályaudvarról 07.06-kor induló, Nagykanizsáig közlekedő gyorsvonat (850. sz.),
19.06-kor induló Nagykanizsáig közlekedő gyorsvonat (858. sz.),
Nagykanizsáról 4.49-kor induló Budapest Déli pályaudvarig közlekedő gyorsvonat (859. sz.),
16.49-kor induló Budapest Déli pályaudvarig közlekedő gyorsvonat (851. sz.)

Székesfehérvár-Balatonszentgyörgy között vonatpótló autóbuszok közlekednek.

Forrás: Mávinform