Varga Zoltán ügyvivő önkormányzati miniszter vészhelyzet elrendelését javasolja Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Borsodban a következő néhány nap kritikus lehet, 3-4 centiméter csapadékot várnak. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet telefonos gyűjtést szervez a károsultaknak.

A Kormányzati Koordinációs Bizottság veszélyhelyzet elrendelését javasolta hétfőn a kormánynak Borsod-Abaúj-Zemplén megye közigazgatási területére, az erről szóló kormányhatározat várhatóan még hétfőn megjelenik - közölte az ügyvivő önkormányzati miniszter, Varga Zoltán hétfő délután, a bizottság rendkívüli ülése után Budapesten.

Varga Zoltán azt mondta, hogy a Sajó Sajópüspöki és Ónod közötti szakaszára, a Hernád folyó Hidasnémeti és Sajóhídvég közötti szakaszára, valamint a Bódva egy részére a veszélyhelyzetnek megfelelő rendkívüli készültség elrendelését javasolta a testület.

Kóthay László vízügyi szakállamtitkár azt mondta a bizottság rendkívüli ülése után, hogy Borsodban néhány napig várhatóan kritikus lesz még a helyzet, és bizonyos észak-magyarországi folyószakaszokon rekordméretű vízállás alakulhat ki. "Az előrejelzések szerint a következő 4-5 napban körülbelül 30-40 milliméter csapadék hullhat még" - tette hozzá. A szakállamtitkár azt mondta, hogy a Kormányzati Koordinációs Bizottságnak most nem az a feladata, hogy operatív kérdésekben döntsön, hanem hogy biztosítsa a tárcák és a különböző szervek közötti összhangot, valamint előkészítsen bizonyos kormányzati döntéseket.

Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök már Varga Zoltán sajtótájékoztatója előtt bejelentette Miskolcon, hogy veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány azokon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településeken, ahol valamilyen árvízi védekezés folyik. "Ez azt jelenti, hogy gyorsabban juthatnak támogatáshoz" - tette hozzá. Bajnai Gordon szerint ilyen helyzetekben a kormány nem ügyvivőként, hanem teljes hatáskörrel látja el feladatát. Megpróbálják minél gyorsabban kompenzálni a védekezésre elköltött összegeket, de ennek a keretnek is vannak korlátai - fogalmazott.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet bejelentette, hogy azonnali társadalmi gyűjtést hirdetett az árvíz károsultjainak megsegítésére a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány. A déli órákban beindították a novemberben életre hívott 1752-es számú segélyvonalat, amelynek hívásával mindenki hozzájárulhat tárcsázásonként bruttó 250 forinttal a bajbajutottak megsegítéséhez. A számot vezetékes telefonról és a 30-as mobilszolgáltatóról lehet hívni Magyarországról.