Egy komplikációkkal járó otthon szülést vizsgálnak a rendőrök

2010.05.18. 13:40

Eljárást indított a rendőrség egy otthon szülés miatt, amelynek során komplikációk merültek fel, és a csecsemőt életveszélyes állapotban kellett kórházba szállítani. A mentők be akarták vinni az anyát is, ő azonban ellenállt, a később érkező rendőrök pedig már nem találták meg.

Hétfőn éjszaka hívták ki a mentőket egy otthon szülés során bekövetkezett komplikáció miatt egy Budapest II. kerületében található házhoz - áll az esetről beszámoló rendőrségi közleményben. A helyszínen egy oxigénhiányos, életveszélyes állapotban lévő újszülöttet találtak, akit bevittek egy gyermekklinikára - derül ki a közleményből.

A rendőrök szerint a mentők be akarták vinni a kórházba a csecsemő édesanyját is, ő azonban ezt megtagadta. A mentők ezért rendőri segítséget kértek, a kiérkező rendőrök azonban a lakásba már nem tudtak bejutni, és - a közlemény megfogalmazása szerint - "abban mozgást nem észleltek".

A rendőrök ez után távoztak a helyszínről, a Budapesti Rendőr-főkapitányság azonban eljárást indított annak kiderítésére, hogy "terhel-e valakit büntetőjogi felelősség a szülés során kialakult komplikációk kapcsán" - derül ki a közleményből.

KAPCSOLÓDÓ CIKK