"Nekem már úgy jó, ahogy van" - a kitelepítésre is felkészült Edelény

Vágólapra másolva!
Már az apadástól tartanak az árvíz ellen küzdő szakemberek a Borsod megyei Edelényben, ahol napok óta küzdenek a Bódva rendkívüli áradásával. Az elárasztott utcák lakói vagy zsákot pakolnak, vagy tehetetlenül nézik az árvizet, miközben tucatnyi különböző szervezet egyenruhásai erősítik a szétázott gátakat. A lakókat levélben készítették fel arra, hogy mit kell tenni gátszakadás esetén, miközben a várostól délre a gátat is átvágták, hogy tehermentesítsék Edelény rogyadozó töltéseit - helyszíni riport.
Vágólapra másolva!

Felfújható gumicsónakban evez az utcán egy nő a Bódva folyó gátjától kétutcányira, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény felső részén, ahol a szivárgások és csurgások miatt már teljesen elöntötte a házakat a rekordmagasságúra duzzadó folyó. A Bódva melletti utcák mélyebben fekvő részein a zavaros zöld vízben csak néhol bukkan ki néhány korábban lerakott homokzsák sodrásban ringatózó nyaka: a kertkapuk elé rakott homokzsákfalak mindkét oldalán térdig ér a víz.

Edelény napok óta küzd minden idők legmagasabb árvizével, amely miatt rendkívüli készültséget rendeltek el a folyó mentén. A város felázott töltéseit szerda délelőtt homokzsákokból épített bordákkal igyekeztek megtámasztani, hogy nehogy az egész gátat átszakítsa a folyó. A védekezők szerint a város fölött egy helyen már megcsúszott a töltés, de végül sikerült megtartani. Szerdán kora délután a várostól délre, Boldva közelében egy helyen át is vágták a gátat, hogy a szántóföldre engedett vízzel tehermentesítsék az edelényi töltéseket - mondta az [origo]-nak egy helyi fiatalember, aki az edelényi közszolgáltató kft. igazgatójától értesült erről.

A gát mögött Edelényben néhol így is félméteres víz áll az utcákon, amit néhány kis teljesítményű szivattyúval próbálnak visszanyomni a folyómederbe. "Ez a legnagyobb teljesítményű szivattyúnk, 3600 litert nyom ki percenként, de bedöglött, mert telement iszappal és uszadékkal" - mutatja egy fiatal gyömrői tűzoltó az egyik köhécselő gépet. A többi, működőképes szivattyú csak harmadannyit bír: a teljesítmény nem elég arra, hogy lépést tartsanak a szivárgással.

Az apadástól tartanak

A nagyobb veszélyt nem a szivárgás, hanem egy esetleges gátszakadás jelenti - mondja a folyó hídjánál Molnár Oszkár, Edelény polgármestere. A folyón átívelő két híd között bő két kilométeres szakaszon a töltés "teljesen szét van ázva" - mondja a polgármester: a helyzetet az is nehezíti, hogy itt a híd miatt kisebb a folyó áteresztőképessége, és még jobban felduzzadt a víz. A gát egyes részein a tegnap óta tartó apadás ellenére még mindig vannak szakaszok, ahol csak a homokzsákréteg tartja a vizet a mederben.

A gát mögötti utcákban, az elárasztott kertek közül a lakókat még nem telepítették ki, Molnár Oszkár polgármester szerint erre csak akkor kerül sor, ha bedől a gát. A polgármester szerint a legnagyobb veszélyt most furcsa módon az apadás jelentheti, jelenleg ugyanis kívülről minden erővel próbálják visszanyomni a gátat, de ha belülről megszűnik a nyomás, abból nagy baj lehet. A város déli részén szintén súlyos a helyzet, mivel a hídon túl a víz átbukott a töltésen, és a város műemlék kastélyát körbefolyva, a folyó régi medrében megy tovább. Ott, ahol a régi és az új meder újra találkozik, szintén utcákat öntött el a víz - mondja Molnár Oszkár.

Menekülni gyógyszerrel és igazolvánnyal

"Derékig áll a víz a pincében, minden úszik, a mosógép, a mosogató, a franciaágy" - panaszolja elárasztott kertje kapujában egy edelényi házaspár. A lakók a kertkapu előtt homokzsákokból épített kupacon állnak: "már csak járdának használjuk a zsákokat, a vizet úgyse fogják meg" - mondják. "Nem is értem, hogy feljebb az utcában minek építenek még falakat" - teszi hozzá a zsákokon álló asszony, miközben 50 méterrel feljebb helyiek markológépekkel szállított homokzsákokat raknak a házak kerítése köré. "El van az ember már nagyon fásulva, nekem már úgy jó ez, ahogy van" - mondja.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

A lakók reggel minden veszélyeztetett házban levelet kaptak a polgármestertől, amelyben az önkormányzat figyelmeztette őket a gátszakadás veszélyére - mutatja az [origo]-nak egy vízben álló ház tulajdonosa, Sándor László. A lakókat a levélben arra kérik, hogy értékeiket helyezzék a lakás magasabb pontjaira, gátszakadás esetén pedig áramtalanítsák a házakat, zárják be a nyílászárókat, és csak a legszükségesebb dolgokat vigyék magukkal. Gyógyszer, személyi okmányok, egy-két váltás ruha: ez szerepel a menekülés közben menekítendő dolgok listáján.

A helyiek között az a hír terjed, hogy Pestről nagy teljesítményű szivattyúk érkeznek szerdán, de mindenki úgy tudja, hogy a gát már nagyon gyenge. Ha átszakad, itt mindent visz - mondja egy másik háztulajdonos, hozzátéve: "mi itt már semmit nem tudunk csinálni".

"Egy jó asszony kéne"

"Gyúrunk, vazze" - kiabálja vigyorogva a homokzsákokat pakoló csatárláncban egy középkorú roma férfi, aztán meglengeti a zsákot a kezében. Az edelényiek több száz méteres sorokban adják tovább a zsákokat a gáton, ahol már a töltés belső oldalánál is áll a víz. A hangulat nem rossz, az emberek viccelődnek, csipkelődnek: "Én már három napja nem voltam otthon" - mondja az egyik, mire a szomszédai nagy derültséget keltve rávágják: "Persze, három napja a kocsmában ülsz!". "Egy jó asszonyt kéne hozni, egy féllábút, attól jobban menne a munka" - viccelődnek páran.

A városba az ország minden részéről érkeztek szakemberek és önkéntesek, hogy a védekezésben segítsenek. A gáton láncban homokzsákokat adogató helyiek mellett tucatnyi különböző egyenruha tűnik fel: a honvédség, a tűzoltók, vízügyesek, katasztrófavédelmisek mellett a miskolci rendészeti szakközépiskola közel száz diákja, valamint a Nemzeti Őrsereg nevű félkatonai szervezet egyenruhásai is homokzsákokat pakolnak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Nézzen képeket az edelényi árvízi védekezésről!

Délelőtt 10-kor Molnár Oszkár polgármester a Bódva hídján épp két jobbikos aktivistával fényképezkedik, akik Szombathelyről jöttek, utána a nyíradonyi vízügyesek kérnek egy közös fotót a polgármestertől. A hídon a fővárosi tűzoltóság emberei vonulnak át rohamléptekben, majd a Ferihegyi repülőtér tűzoltói vonulnak el a városközpont felé. Őket átvezényelték a város déli részére, ahol még rosszabb a helyzet - mondja az [origo]-nak a csapat vezetője, Bakos Gyula.

Traktorokkal a vízen át

A város déli részén a Katona József utcában derékig ér a víz. Bő félkilométeres útszakaszon egymást váltva traktorok viszik az embereket és a homokzsákokat markolójukban a település végéig a vízen át. Az utolsó házak mögött hosszú sorban közel száz ember áll egy homokzsákokból épített töltésen a víz közepén, amit a víz által elöntött réten a semmiből építettek föl és folyamatosan magasítanak.

A házak között álló vizet két szivattyúval próbálják kinyomni a homokzsákok túloldalára, ahol a medréből kilépő folyó már az egész rétet beterítette. Néhány tűzoltó egy vízügyest keres, aki megszervezné a gát építését, mert szerintük éppen egyetlen vízügyi szakember sincs a közelben. Két másik csapat azon vitatkozik, hogy ki irányítsa a munkálatokat a városnak ezen a részén.

A folyó felső folyásánál egy csapat katona rakja a zsákot: 150-en vannak, egy közeli település tornatermében vannak elszállásolva, és két váltásban hétfő óta itt dolgoznak - mondja egyikük. "Jó lenne, ha már vége lenne, vagy legalább elállna az eső" - mondják. A katonák korábban rendőrökkel, aztán tűzoltókkal dolgoztak együtt, most a Nemzeti Őrsereg néhány egyenruhásával, valamint a csatárláncban álló helyiekkel építik a gátat támasztó bordákat. "Nagyon segítőkészek a civilek, hoznak néha teát, csokit is" - mondják a katonák. És bár nem a leglelkesebbek, ők is tudják, hogy nincs mit tenni: "Csinálni kell".