Sántít a pénzes borítékot átvevő képviselő magyarázkodása

2010.05.21. 16:52

A vagyonnyilatkozata és cégének nyilvános adatai sem támasztják alá azokat a magyarázatokat, amelyekkel Wieszt János újbudai MSZP-s képviselő állt elő, miután megjelent egy rejtett kamerás felvétel, amelyen állítólag kétmillió forintot vesz át egy vállalkozótól. A képviselő azt mondta, hogy munkahelyein gyakran bánik pénzzel, ahogy például házépítés közben is. Egyetlen, mindössze 3 millió forintos jegyzett tőkéjű cégének azonban az elmúlt években kevesebb mint kétmilliós bevétele volt, vagyonnyilatkozataiból pedig nem derül ki, hogy építkezett volna, bár öt ingatlana is van.

Feszengve magyarázkodott az újságírók előtt csütörtökön Wieszt János újbudai szocialista képviselő, akiről a kerületi Fidesz által bemutatott rejtett kamerás felvétel alapján kiderült, hogy egy borítékban pénzt fogadott el valamilyen segítségért cserébe. A Fidesz szerint a felvétel még 2007-ben készült a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara épületében, amelynek Wieszt akkor a főtitkára volt, egy önkormányzati üzlethelyiség eladása során, és a képviselő ezzel összefüggésben vette át a kenőpénzt. A párt feljelentést tett, a BRFK pedig vesztegetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A felvételen az látszik, amint Wieszt bólintva megköszöni, és elveszi az elé csúsztatott vastag borítékot. Partnere közben arról beszél, hogy abban maradtak, hogy a "bruttó tíz százaléka", majd számolgatni kezd, amelyből kiderül, hogy 18,3 millió forint bruttóban 21,9 millió, így az átadott összeg 2 196 000 forint. A képviselő bólint, elveszi a borítékot, majd a felvételt készítő férfi azt mondja, reméli, ezek után tudják még húzni egy kicsit az ügyet, mire Wieszt ismét bólint.

A felvétel készítője ezután még megkérdezi, hogy "mi van a lakásüggyel", és jelzi, hogy többet szeretne tudni róla. Arról beszél, hogy "tiszta helyzet, a bizottság dönt, azt mondja, hogy ennyi", az említett lakás esetében viszont bizonytalan a helyzet. Wieszt jelzi, hogy a lakás ügyében nem tud segíteni. A felvétel készítője - akinek kilétét a Fidesz nem árulta el - a találkozó végén még megjegyzi, hogy "innentől mennek a papírok a hivatalos módon" - erre a képviselő igennel válaszol -, majd távozik. (Az ügyről bővebben itt olvashat.)

Az ujbuda.blog.hu írt először arról, hogy egy Bartók Béla úti üzletről, egy számítástechnikai boltról lehet szó az ügyben. Az újbudai önkormányzat üvegzseb oldalán "céljellegű, működési és fejlesztési támogatások" között a 2007-es év során egyetlen vagyonértékesítés történt a videón is említett 18 300 000 forint értékben: a Bartók Béla úton levő egyik üzlethelyiség értékesítése történt meg ekkora nettó összegért az adatok szerint 2007. október 31-én, a szerződő fél - azaz a vevő - a Qwerty Computer Számítástechnikai Kft. volt.

Az [origo] megpróbálta elérni a cég ügyvezetőjét. A számítástechnikai bolt telefonszámán jelentkező munkatárs közölte, hogy az ügyvezető ebédel, de húsz perc múlva elérhető lesz. Fél órával későbbi érdeklődésünkkor a boltban egy másik munkatárs azt mondta, az ügyvezető külföldön van, legközelebb kedden lesz elérhető.

 

 

Nem emlékszik semmire

Wieszt János a felvétel bemutatása után az újbudai önkormányzat épületénél magyarázkodott az újságíróknak. Azt mondta, nem emlékszik a történtekre, de elismerte, hogy ő látható a felvételen. "Időben nem tudom, hogy mikor történt" - mondta. Szerinte az ügy nem az újbudai önkormányzathoz kötődik. "Amikor készülhetett, sok mindennel foglalkoztam", "sokszor bánok pénzzel magánemberként és a munkahelyeimen" - fogalmazott. Arról is beszélt, hogy sokkal több pénzt is vett már át, házépítés, kocsivásárlás közben az ember fizet - magyarázkodott.

Pénteken Wieszt Jánost az [origo]-nak nem sikerült elérnie, de a képviselő vagyonnyilatkozatai és cégének beszámolói alapján nem tűnik valószínűnek, hogy házépítés vagy céges ügyek közben ennyi pénzt kapott volna.

Ingatlanok és motorcsónak

Wieszt a vagyonnyilatkozatai alapján tehetős embernek számít. Legutóbbi bevallása szerint öt ingatlana is van, 2008-ban pedig még hat ingatlant birtokolt. Van két telke is Nagymaroson, egyiken egy ház áll, ezenkívül Zebegényben van egy üdülője, egy XI. kerületi és egy IX. kerületi lakása, 2008-ra vonatkozó vagyonnyilatkozatában pedig egy további, 56 négyzetméteres XI. kerületi lakása is volt. Az ingatlanok mindegyike 2002 előtt került a birtokába - örökölte, vásárolta, ajándékba kapta őket.

Wieszt 2006-tól elérhető éves vagyonnyilatkozataiban nincs nyoma újonnan épült háznak. Legalábbis erre utal, hogy a nagymarosi telek a korábbiakhoz hasonlóan 2009-ben is telekként szerepel a vagyonnyilatkozatában, a másik nagymarosi telken már évek óta áll egy ház a vagyonnyilatkozat szerint, a ház alapterülete pedig nem változott - ugyanez igaz a zebegényi üdülőre is. Az ezen kívül a vagyonnyilatkozatában megemlített két XI. kerületi és egy IX. kerületi ingatlan esetében pedig szintén nem valószínű, hogy építkezés történt volna, hiszen mindhárom esetben társasházi lakásokról van szó.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Ilyen plakátok jelentek meg a közelmúltban Újbudán

Az 1954-es születésű képviselő az ingatlanokon kívül egy Volkswagen Passat tulajdonosa, 2008-ig pedig egy 1997-ben vásárolt motorcsónak is a birtokában volt. Van egy 580 ezer forintot érő Danubius-részvénycsomagja, és 10 millió forintos megtakarítása, felügyelőbizottsági tagként pedig a képviselői fizetése mellett havi 145 000 forintos jövedelme van.

Egy cég csekély forgalommal

Vagyonnyilatkozataiból nem derül ki, hogy hogyan vált vagyonos emberré, ugyanakkor számos cég felügyelőbizottsági tagja volt hosszabb-rövidebb ideig. Az érintett cégek közé tartozik például a Főkétüsz (Fővárosi Kéményseprőipari Kft.), az Infopark Rt., a Szent Imre kórház, a Hadik-kávéház Kft., a fővárosi vagyonkezelő és az ÖBÖL XI. Ingatlanhasznosítási Kft. is.

Wieszt egyetlen cég, az 1992-ben alakult INTERN-S Vállalkozásszervező és Tanácsadó Kft. tulajdonosa. A cég üzletviteli tanácsadással foglalkozik, és Wieszt 1999 óta 74 százalékban a tulajdonosa. A nyilvánosan elérhető mérlegadatok szerint az INTERN-S Kft. jegyzett tőkéje 3 millió forint. A 2007-es évben mindössze 1 860 000 forint, 2008-ban pedig 1 980 000 forint bevételt könyvelhetett el, tehát ebben a vállalkozásban nem fordult meg összesen 2,2 millió forint a videó állítólagos készítésének idején, legalábbis a bevétel alapján.

A 2007-es pénzmosás elleni törvény szerint elvileg megtehette Wieszt, hogy üzleti partnerétől készpénzben veszi át a fizetséget valamilyen munka vagy szolgáltatás teljesítéséért cserébe. A törvény ugyanis szab ugyan egy felső határt a készpénzes tranzakcióknak az "árukereskedelmi tevékenységet folytató szolgáltatók" esetén, de ezt 3 600 000 forintban határozza meg. A videón szereplő 2 196 000 forint elvben belefér ebbe a kategóriába, ha Wieszt valóban üzletemberként kapott pénzt.

Wiesztet pénteken vagyongazdálkodási bizottsági tagságának felfüggesztésére szólította fel Molnár Gyula kerületi polgármester, a Fidesz-frakció pedig bejelentette, nem vesz részt olyan testületek munkájában, amelyekben Wieszt is ott ül. A Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken közös megegyezéssel szerződést bontott a politikussal, aki a HM egyik cégének gazdasági vezetői között volt. Minderről bővebben ebben a cikkben olvashat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK