Gesztust tett az ellenzéknek a választási rendszer átírására készülő Fidesz

Vágólapra másolva!
Miután a kormánytöbbség az alkotmányban rögzítette, hogy a parlament legfeljebb 200 fős lehet, a Fidesz egy olyan bizottságban dolgozná ki az új választási rendszert, amelyben egyenlő számban ülnek a kormánypártok és az ellenzéki pártok képviselői. A Fidesznek már benyújtott javaslata is van, azt szánják tárgyalási alapnak. Az ellenzék az elvvel egyetért, de sok mindent másként csinálna.
Vágólapra másolva!

Az új választási rendszer kidolgozása lenne a feladata annak az albizottságnak, amelyet a Fidesz és a KDNP képviselői (Kósa Lajos, Navracsics Tibor, Répássy Róbert és Rétvári Bence) által benyújtott határozati javaslat hozna létre. A javaslat szerint a parlament alkotmányügyi bizottságán belül létrejövő albizottság paritásos elven működne, vagyis abba azonos számú képviselőt küldenének az ellenzéki- és kormánypárti frakciók.

Az albizottságnak 2011. június 30-ig kellene elkészítenie az új választási törvényt, amit az országgyűlésnek 2011. december 31-ig kellene elfogadnia. Az új törvényre azért van szükség, mert az alkotmány múlt héten elfogadott alkotmánymódosítása után a parlament létszáma legfeljebb 200 fő lehet (plusz 13 nemzeti és etnikai kisebbségi képviselő) a jelenlegi 386 helyett.

Répássy Róbert a parlament keddi ülésén azt mondta, javaslatuk lényege, hogy keretet, illetve határidőket szab az új választási rendszer kidolgozásához. Határidőkre már csak azért is szükség van, mert annak elfogadása után még az új egyéni választókerületeket is meg kell rajzolni, illetve fel kell készülni a következő parlamenti választásokra. Tárgyalási alapként a Fidesz azt a törvényjavaslatot ajánlja, amelyet képviselői már benyújtottak. Ez 90 egyéni, 78 listás és 30 kompenzációs mandátumot osztana ki. A kisebbségek legfeljebb 13 kedvezményes helyhez juthatnának.

A KDNP-s Salamon László szerint az, hogy paritásos bizottságot hoznak létre, azt jelzi: a Fidesz és a KDNP mértéktartó módon megpróbál a kétharmados többségnél szélesebb konszenzust teremteni. Tudják ugyan, hogy a pártok elképzelései lényeges pontokban eltérnek, de úgy vélik, mindenképpen meg kell kísérelni megegyezésre jutni.

Az ellenzéknek vannak aggályai

Az MSZP-s Bárándy Gergely szerint a szocialisták egyetértenek a paritásos bizottság felállításával, de azzal már nem, hogy előbb módosították az alkotmányt, és csak aztán állnak neki a választási törvény megalkotásához. Bárándy azt mondta: reméli, hogy a bizottságban nem csak a Fidesz javaslatát vitatják majd meg, és a végén egy, a Fideszétől eltérő rendszert alkotnak meg. Az MSZP az egyéni körzetek helyett tisztán listás rendszert szeretne (az MSZP javaslatáról itt olvashat).

"Egyre inkább meggyőződésem, hogy ez csak figyelemelterelés" - mondta a jobbikos Novák Előd, aki szerint a Fidesz - miközben nagyvonalúan paritásos bizottságot ajánl - rohamtempóban megváltoztatja az önkormányzati választások rendszerét. Ezzel Novák szerint antidemokratikus rendszer jön létre, ami aránytalan és kiszorítja a civil szervezeteket a helyhatóságokból. Hasonlóan fogalmazott az LMP-s karácsony Gergely, aki szerint az új önkormányzati választási rendszer "csorbítja a helyi demokrácia minőségét".

Az LMP és a Jobbik egyetértett abban is, hogy az új parlamenti választási törvényben meg kell szüntetni, vagy jelentősen átalakítani az ajánlószelvények rendszerét, mert a felett eljárt az idő, és visszaélésekre ad lehetőséget. Karácsony szerint hibás az, hogy előre rögzítették a 200 fős létszámot, mert az nehézségeket fog okozni a technikai részletek kidolgozásakor. Novák és Karácsony is azt mondta: a mainál arányosabb rendszert kellene megalkotni. A Jobbik továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy szavazati jogot kapjanak a határon túli magyarok is.