Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a Főtávnál

2010.05.26. 15:57

Hűtlen kezelés gyanújával indítottak nyomozást a Főtáv Zrt-nél a gazdaságvédelmi nyomozók. A Főtáv állítja: maga kérte a hatóságokat a Hír TV egyik műsorában elhangzott vádak valóságtartalmának kivizsgálására.

Nyomozást indított a BRFK gzadaságvédelmi főosztálya a Főtáv Zrt.-vel összefüggésben, hűtlen kezelés gyanújával. A rendőrségre érkezett feljelentés szerint a távfűtési cég nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően vett részt egy csepeli lakópark fűtési rendszerének kiépítésében és ezzel 180 millió forint vagyoni hátrányt okozott. A nyomozók adatokat kezdtek gyűjteni a csepeli lakóparkról, megkeresik a Főtávot és a kivitelező és beruházó cégeket, és megvizsgálják a Főtáv átvilágítását végző céget is, illetve az átvilágításban részt vevők szerepét az ügyben.

A Főtáv Zrt. szerda délután közleményt adott ki, melyben az áll: a vállalat maga kérte a nyomozás elindítását, így üdvözlik azt. A közlemény szerint a Főtáv már május 21-én bejelentést tett a Fővárosi Főügyészségen, május 26-án délelőtt pedig a BRFK-nál is, azt kérve, hogy vizsgálják ki a Hír TV Célpont című műsorban elhangzott vádakat, és ha azok valótlannak bizonyulnak, derítsék fel azt azt közlő személyek kilétét. A Főtáv azt közölte, hogy a hatóságok rendelkezésére bocsátotta az ezzel kapcsolatos összes dokumentumot.

A Főtáv közleménye szerint a Hír TV műsora a vállalat távhűtési üzletágának beindításával kapcsolatos szerződését kérdőjelezte meg. A Főtáv Zrt. a jelenlegi leányvállalata, a Csepeli Hőszolgáltató (CSHSZ) Kft. 100%-os üzletrészének megvásárlásával piacot vett, egy új üzletág alapjait kívánta megteremteni, és így a törzstőke összege nem befolyásolta a döntést - áll a közleményben, amely szerint az akvizícióval Magyarországon elsőként a piacon a CSHSZ Kft. tud nyújtani távhő- és távhűtési szolgáltatást, amivel a csepeli Rákóczi Liget lakópark fűtése és klimatizálása oldódott meg.