Lehozták a férfit a Lánchídról

Vágólapra másolva!
Két órára le kellett zárni péntek délután a Lánchidat, miután egy középkorú férfi felmászott rá. A férfi végül fél óra tárgyalás után maga mászott be az emelőkosárba, hogy a tűzoltók le tudják hozni. A férfit kórházba viszik.
Vágólapra másolva!

Péntek este fél kilenckor újra megnyitották, egyelőre csak a gyalogosok számára a Lánchidat, miután a tűzoltók lehozták a férfit, aki felmászott rá a pesti oldalnál - jelentette az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója. A híd körülbelül két órán át volt lezárva. Munkatársunknak a helyszínen várakozó mentősök azt mondták: a férfit kórházba fogják vinni. Az egyik tűzoltó tudósítónk kérdésére, hogy miért akart leugrani a férfi, azt választolta: szomorú volt.

A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője, Molnár Péter fél kilenc után az [origo]-nak azt mondta: a helyszínen volt a pszichológusuk, beszélt a férfival, aki fél óra tárgyalás után bemászott az emelőkosárba, így hozták le. Az MTI úgy tudja, hogy a hídra felmászott 60 éves férfi azt követelte, hogy a gyerekét vigyék a helyszínre, és miután lánya megérkezett, a tűzoltók felvitték a lányt a hídpillérig. A lány beszélte rá az apját, hogy engedelmeskedjen a felszólításnak és szálljon be a daru kosarába.