Felfüggesztené Wieszt János párttagságát az MSZP vezetése

Vágólapra másolva!
Az MSZP vezetése lemondatná önkormányzati mandátumairól a vesztegetési botrányba keveredett Wieszt Jánost, és felfüggesztené párttagságát is. Wieszt azonban azt állítja, csak kölcsön kapta azt a kétmillió forintot, amelynek átvételéről egy szerinte meghamisított felvételt tettek közzé. A képviselő azt mondta: nem mond le, és küzdeni fog az igazáért.
Vágólapra másolva!

A korrupcióval meggyanúsított Wieszt János, XI. kerületi MSZP-frakcióvezető párttagságának felfüggesztését kezdeményezi Lendvai Ildikó pártelnök és Burány Sándor, a fővárosi szervezet elnöke - közölte vasárnap az MSZP. A pártvezetők arra is felszólítják Wiesztet, hogy mondjon le kerületi és fővárosi önkormányzati mandátumairól. "Felkérjük a kerületi szervezet etikai és egyeztető bizottságát és a fővárosi közgyűlés MSZP frakciójának etika és egyeztető bizottságát, hogy tegye meg a szükséges lépeseket" - írja a közleményben Lendvai és Burány.

Wieszt Jánosról két hete tettek közzé egy rejtett kamerával készült felvételt, amelyen több mint kétmillió forintot vesz át borítékban. A felvételt még 2007-ben készítette Gálfi István vállalkozó, aki azt állítja, a politikus azért kérte a kenőpénzt, hogy megvásárolhassa az általa évek óta bérelt üzlethelyiséget, amelynek bérletét fel akarták mondani (a videót itt nézheti meg). Az ügyben a BRFK vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.

Wieszt először azt mondta: nem emlékszik a történtekre, de elismerte, hogy ő látható a felvételen. "Amikor készülhetett, sok mindennel foglalkoztam" - mondta. "Sokszor bánok pénzzel magánemberként és a munkahelyeimen" - fogalmazott Wieszt. Arról is beszélt, hogy sokkal több pénzt is vett már át, házépítés, kocsivásárlás közben az ember fizet.

Szombat este, az EchoTV műsorában Wieszt már azt mondta: a videó teljes mértékben manipulatív, azt szerinte megvágták, ezért azt javasolta, hogy azt szakértővel vizsgáltassák meg. Szerinte a felvételen nem kenőpénzt vesz át, hanem kölcsön kap a vállalkozótól. A politikus a tévéműsorban kijelentette, hogy nem mond le mandátumairól, és tovább harcol az igazáért.

Lendvai Ildikó vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta: ha Wieszt János nem mond le mandátumairól, akkor az illetékes szervezeteknek módjuk van arra, hogy kizárják a frakciókból. Lendvai szerint ő nem egyeztetett külön Wieszt Jánossal, a kerületi MSZP-szervezet tárgyalt a politikussal. Az rendben van, hogy Wieszt János tisztázni szeretné magát, ezt tegye is meg.