Vágólapra másolva!
Bármikor született volna meg a törvény a kettős állampolgárságról, a magyarellenes indulatok megjelentek volna - erről Martonyi János külügyminiszter beszélt vasárnap este az MTV Szólás szabadsága című műsorában. Szerinte nincs napirenden ugyanakkor, hogy a kettős állampolgársággal választási jog is járjon. Az új miniszter frissítésekre készül a tárcánál.
Vágólapra másolva!

Martonyi János szerint a kettős állampolgárságról szóló törvény beterjesztésével és parlamenti elfogadásával nem avatkoztak be a szlovák választásokba. Most nincs napirenden, hogy a határon túl élő magyarok szavazati jogot kapjanak - tette hozzá a külügyminiszter az MTV Szólás szabadsága című műsorában vasárnap este.

Martonyi szerint bármikor született volna meg ez a törvénymódosítás, a magyarellenes indulatok akkor is megjelentek volna. Így az időzítésre vonatkozó kérdésre azt mondta: inkább az a kérdés, hogy miért nem hozta meg a magyar parlament hamarabb ezt a döntést.

A külügyminiszter szerint lesz idő tárgyalni az új szlovák kormánnyal, mivel az első állampolgársági kérelmeket 2011. január 1-től lehet beadni. Az új magyar parlamentnek volt egy olyan erkölcsi és politikai kötelezettsége, hogy a legfontosabb választási ígéreteinek egyikét azonnal teljesítse - mondta.

Martonyi János az interjúban kiemelte: a törvénymódosítással a határon túli magyarok nem kaptak szavazati jogot, az egy további kérdés, hogy akarnak-e az egész magyar diaszpórának szavazati jogot adni. Szerinte, ha erre valaha sor kerül, akkor is "valami sajátos, speciális rezsimet" kell létrehozni, mint például Olaszországban, ahol 12 képviselőt küldhetnek a parlamentbe a világban élő olaszok. Ez most nincs napirenden - tette hozzá.

A külügyi tárcánál tervezett változtatásokról Martonyi annyit mondott: ahogyan a magyar közigazgatás egészében, a Külügyminisztériumban is elkötelezettebb, több, illetve magasabb színvonalú munkavégzésre van szükség. Nem hiszi, hogy a tárcánál dolgozók nagy részét le kellene cserélni, de frissítésre egészen biztosan szükség van - tette hozzá, példaként említve, hogy jó néhány politikai kinevezett nagykövet működik a különböző országokban.

Várhatóan július 17-én életbe lépő szlovák módosítás értelmében az a szlovák állampolgár, aki másik ország állampolgárságát saját akaratából felveszi, elveszti a szlovákot. Robert Fico kormánya ezzel válaszolt arra, hogy a magyar parlament szerda délelőtt elfogadta azt a törvénymódosítást, amely megkönnyíti a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárság megszerzését. Itt olvashatja el riportunkat arról, mit szóltak Pozsonyban a két ország közötti adok-kapokhoz.