Hétfőn is dolgoznak a tűzoltók az elöntött XXII. kerületi házaknál

Vágólapra másolva!
Még mindig szivattyúzzák a vizet azokból a XXII. kerületi házakból, amelyeket vasárnap öntött el egy megáradt patak. Az áradás miatt hétfő kora délutánig rövidített úton járt a 41-es villamos.
Vágólapra másolva!

Még hétfőn reggel is folyamatosan dolgoznak a tűzoltók a XXII. kerületben, ahol vasárnap megáradt egy patak az Ady Endre útnál. Közvetlen életveszély nincs, de többen kiköltöztek a beázott lakásokból - írja a Független Hírügynökség. A víz alámosta a 41-es villamos töltését is, ezért egy szakaszon pótlóbuszok járnak.

Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság kommunikációs főosztályvezetője a Független Hírügynökség kérdésére hétfőn reggel elmondta, hogy a tűzoltók egész éjszaka dolgoztak a környéken és a kárelhárítás még tovább tart hétfőn is. A tűzoltók munkája jelenleg főként szivattyúzásból áll az elöntött XXII. kerületi részeken: az utcákból és a pincékből szivattyúzzák ki a vizet. Egy autószerelő műhelyt is kimosott a víz, onnan az esővízzel olaj került a környezetbe, emiatt a Közép Duna-völgyi környezetvédelmi igazgatóság szakemberei is vizsgálódnak a helyszínen.

Az elöntött házak nem életveszélyesek, a lakók, akiknek beázott a házuk, maguktól költöztek ki ideiglenesen, így pontosan nem tudni, hány ember hagyta el a házát és mennyien maradtak ott.

Ismét jár a 41-es villamos

Hétfő kora délután óta újra teljes vonalhosszán, a Batthyány tér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedik a 41-es villamos, ahol a korábbi áradás miatt pótlóbuszok szállították az utasokat - közölte a BKV Zrt. hétfőn. A Kőérberekben vasárnap este történt áradás miatt a 41-es villamosok Batthyány tér és Budafok, Városház tér között közlekedtek. A BKV a kényelmetlenségek miatt az utazóközönség megértését és türelmét kéri.