Államtitkár nélkül irányítaná a titkosszolgálatokat Pintér

Vágólapra másolva!
Államtitkár közbeiktatása nélkül, személyesen fogja irányítani a titkosszolgálatokat Pintér Sándor belügyminiszter - derült ki a tárcavezető által tartott keddi sajtótájékoztatón. Pintér közölte, hogy a rendőri vezetést is átvilágítja.
Vágólapra másolva!

Nem lesz külön titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár a második Orbán-kormányban - jelentette be a keddi kormányszóvivői tájékoztatón Pintér Sándor belügyminiszter. Pintér közölte, hogy a titkosszolgálatokat ő maga fogja irányítani, ez a feladat közvetlenül a belügyminiszterhez tartozik majd.

A miniszter újságírói kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy személyi változások lesznek a rendőrség vezetésében is. Közölte: a teljesítménymérést most kezdték el, és a valódi teljesítmény alapján akarja megítélni a vezetők munkáját. Személyi kérdésekről csak ennek ismeretében lehet beszélni - mondta a belügyminiszter.

Pintér a kormányszóvivői tájékoztatón arról is beszélt, hogy eddigi tevékenységének köszönhetően ma már minden településen van rendőr Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A megyében frissen kezdődött rendőri akcióval a miniszter szerint elérték, hogy "ma nincs olyan helység, ahol ne lenne rendőr, ahol a rendőr ne kopogtatna be az iskolaigazgatóhoz és kérdezné meg, hogy milyen problémákat lát a közbiztonság területén" - mondta.

Pintér az MTI kérdésére azt mondta: azért ebben a megyében kezdtek hozzá az akcióhoz, mert a tulajdon elleni bűncselekményeket tekintve ez a legfertőzöttebb.