Pénzbírságot kaptak Lentiben a gárdaegyenruhás gyászolók

Vágólapra másolva!
20-24 ezer forint körüli pénzbírsággal sújtottak több embert Lentiben, akik még egy januári temetésen jelentek meg a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában. A rendőrség összesen 15 emberre szabott ki bírságot, amelyet többen kifogásoltak közülük, és végül kilencen vitték tovább az ügyet a bíróságra, amely helybenhagyta a bírságokat.
Vágólapra másolva!

Jogerősen pénzbírsággal sújtott a Lenti Városi Bíróság több embert, akik egy temetésen a betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselték - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Az érintettek január 4-én a csömödéri temetőben jelenetek meg a tiltott egyenruhában egy nyilvános rendezvénynek minősülő szertartáson. A lenti rendőrség összesen 16 embert jelentett fel szabálysértés miatt, majd a "feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértése miatt" 15 emberre fejenként 40 ezer forintos pénzbírságot szabott ki. A csoport egy fiatalkorú tagját figyelmeztetésben részesítette. A fiatalkorú kifogást nyújtott be a határozat ellen, de a rendőrség elutasította.

A pénzbírsággal sújtottak közül tízen szintén kifogást nyújtottak be, de a Lenti Városi Bíróság ezeket az elsőfokú szabálysértési határozatokat tárgyalás nélkül helybenhagyta. Ezután kilencen nyújtottak be kérelmet tárgyalás megtartására. A lenti bíróság a kilenc kifogásból eddig nyolc esetben hozott jogerős végzést, egy eset elbírálása még folyamatban van. A bíróság a pénzbírság mértékét 20 ezer és 24 ezer forint közötti összegekre mérsékelte.