Ígéreteinek feladásával vádolja a Fideszt a Jobbik

Vágólapra másolva!
A Jobbik szerint a Fidesz ki akar hátrálni olyan ígéretei mögül, mint az adócsökkentés, ennek megfelelően tett megjegyzéseket az elmúlt napokban a gazdasági helyzetre. Az ellenzéki párt felelőtlenségnek tartja, hogy politikai okokból nemzetközi botrányt dagasztottak kormánypárti politikusok a forintot gyengítő kijelentéseikkel.
Vágólapra másolva!

A Jobbik úgy látja, hogy a Fidesz politikusainak az állam gazdasági helyzetére tett megállapításai arra szolgálnak, hogy kihátráljanak olyan ígéreteik mögül, mint például az adócsökkentés - mondta Volner János, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának jobbikos tagja szombaton. A képviselő szerint rendkívül kockázatos és felelőtlen volt politikai haszonszerzésből ilyen komoly következményekkel járó nemzetközi botrányt dagasztania a Fidesz két politikusának (Kósa Lajos, majd Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő nyilatkozatait követően kezdett gyengülni a forint, erről részletesen itt olvashat).

Volner János a Fideszen belüli kommunikáció összevisszasága bizonytalanságot szül, nemcsak a kormánypárttal, hanem Magyarországgal és a magyar gazdaságpolitikával szemben is. Mint mondta, az idei 3,8 százalékos hiánycél tartásában sincs egyetértés a kormányban, hiszen Varga Mihály, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára például mindenképpen szeretné ezt a célt tartani, míg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jövőre "el szeretné engedni ezt a hiányt" 5,5 százalékra.

Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára szombaton délelőtt jelentette be, hogy a kormány tartani akarja az idei tervezett 3,8 százalékos hiánycélt. Ugyanakkor szerinte a 2010-es költségvetés több adata nagyságrenddel tér el a valóságtól, ezért a hiánycél tartása érdekében azonnali intézkedésekre van szükség. Varga szombati megszólalását nagy várakozások előzték meg, mert az utóbbi napokban fideszes politikusok államcsődről szóló nyilatkozatai miatt jelentősen gyengült a forint árfolyama. Varga ezekre nyilatkozatokra azt mondta, nem voltak szerencsések, szerinte a helyzet konszolidált (erről bővebben itt olvashat, itt pedig megnézheti a Varga sajtótájékoztatóján készült videót).