"Egyik homokzsáknak sem volt értelme" - riport a víz alá került Felsőzsolcáról

2010.06.06. 23:21

Csak ladikokkal és csónakokkal lehetett közlekedni vasárnap a Sajó által elöntött Felsőzsolca utcáin. A kizárólag vízen át megközelíthető Borsod megyei település a helyiek szerint már rizsföldnek is beillene. Az összedőlt házak között  az emberek saját munkájuk értelmetlenségén keseregnek, és csónakos őrjáratot szerveznek a fosztogatók ellen. Helyszíni riport.

"Most már maradj a 37-es úton, ott biztos nem akadunk bele semmibe" - szól hátra István, miközben a tájat fürkészi Felsőzsolca határában. "Rendőrre vigyázz, traffipax be ne mérjen"- veti oda fanyar mosollyal a mögötte ülő Róbertnek: "És emeld fel a motort, átmegyünk a szalagkorlát fölött". A szalagkorlátot és a 37-es utat csak néhány fodrozódó hullám és a vízből kiálló lámpaoszlop jelzi, ahogy az alumíniumcsónak köhögő motorral szeli a Sajó tengerré duzzadt árterét. Szárazföldnek a Felsőzsolca felől látszó, vízben álló házakon kívül kilométereken belül nyomát sem látni.

"Nem olyan mély a víz,a kacsáknak is csak derékig ér" - viccelődik István, de ahogy az összedőlt vályogházakhoz érünk, elkomorul a tekintete. "Itt már tavirózsák fognak tavasszal nőni, olyan víz van" - mondja hátulról Róbert, ő azonban csak a fejét csóválja: "Ez már rizsföld, öcsém".

A két férfi miskolci vállalkozó, van csónakjuk és furgonuk is, és így önkéntesként próbálnak segíteni a Sajó és a Bódva áradása miatt bajbajutottaknak. Szombaton Edelénybe vittek egy szállítmány vizet, vasárnap Felsőzsolcán segítettek, akinek tudtak. "Egy embert arról az útjelzőtábláról szedtem le délelőtt, azt hitte, be tud úszni Arnótra" - mondja a csónak hátuljában kormányzó Róbert. "De az áramszolgáltató cég embereit is mi vittük be ahhoz az elosztóhoz a víz közepén, hogy le tudják kapcsolni az áramot" - teszi hozzá István. "Szörnyű ez az egész, rossz nézni".

Kanapé és tévé a leomlott fal mögött

Felsőzsolcát a helyiek szerint pénteken öntötte el teljesen a víz, és az ár azóta egyre csak emelkedik. "Péntek délután bokáig ért, este már köldökig" - mondja néhány férfi, akik egy fagyasztott hallal megrakott ladikot állnak körbe a falu egyik főutcáján, a sportcsarnok mellett. Egyikük szétázott sportcipőben áll a combig érő vízben, a többi gumicsizmában. Kenyeret hoztak az itt maradtaknak, és mentik a leolvadt hűtőkből, ami menthető.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Kattintson a fotókra további képekért!

Felsőzsolca képe a vasárnapi naplementében a velencei kanálisokra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy itt az ablakkeretekig, néhol a cseréptetőkig ér a víz. Az utcákon az emberek gumicsónakokkal, vagy térdig vízben gázolva közlekednek, mentik az értékeiket, más lakók ablakaikon kibámulva, tehetetlenül nézik az áradatot. Az [origo] tudósítói mindössze egy 10 méteres utcaszakaszt találtak, amely szárazon maradt. Itt a helyiek kempingszékeken üldögélnek az ottrekedt autók és összedőlt vályogházak között, és fásult arccal méregetik a körülöttük fel-le úszkáló csónakokat.

A pusztítás mindenhol kézzelfogható: az utcák mentén felázott téglaépületek, lefóliázott kerítések és néhány megrepedezett, vagy már teljesen összeomlott ház mutatja, hogy Felsőzsolcán már nincs értelme az árvízi védekezésnek. Az egyik ház leomlott fala mögül egy vízben álló kanapé és egy televízió látszik ki az utcára, a 60 fokban megdőlt oldalfalakon csálén lógnak a dísztányérok és a faliképek. A ház előtt, az utca végén egy víz alá került homokzsáktöltés, és néhány hátrahagyott, vízben úszó szivattyú csöve árulkodik arról, hogy a helyiek hogyan küzdöttek a falu védelmében. A homokzsákfal még most  is áll az utca két sarka között, de a töltés melletti ház kertjében, a kovácsoltvas kerítésen át a gátat megkerülve hömpölyög befelé a víz a faluba.

"Esélytelen volt"

"Szerda óta letettem nem is tudom, hány homokzsákot, de egyiknek sem volt értelme" - mondja a falu közepén csónakja mellett ácsorgó Péter. Szombat óta tudta, hogy fölösleges, amit csinál, de azért védekezett, amíg lehetett - mondja.

A helyiek szerint az áradat nagyon gyorsan öntötte el a falut, ezért nem tudták az emberek még az autóikat sem kimenekíteni. A falu utcáiban minden második porta mellett a víz fogságába esett autók állnak, némelyiket a gumi tetejéig, némelyiket az ablakokig lepte el a víz. "Kint dolgoztunk a gáton a folyónál, védtük a többieket, és el sem tudtuk volna képzelni, hogy idáig feljön a víz" - mondja egy Péter nevű férfi. Szerinte azért nem menekítettek ki innen semmit, mert az emberek önzetlenek voltak, és máshol védekeztek, amikor Felsőzsolcára bejött a víz.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Egy mellette álló idősebb férfi szerint az is baj volt, hogy nem volt jól megszervezve a védekezés: "Hol homok volt, de zsák nem, hol zsák volt, de homok nem" - magyarázza. "Már szerda éjjel is azért mentünk el aludni, mert nem volt mit rakni a gátakra. A víz aztán valahonnan hátulról tört be a faluba,a kerteken át. "Esélytelen volt megállítani, olyan erős víz volt, hogy csak néztük, de nem tehettünk ellene semmit" - mondják.

Hova lehet menni?

"Semmit nem tudunk csinálni, nem is tudunk kimenni a házból" - monda egy ablakán kikönyökölő asszony a falu mélyebben fekvő részén. Egy másik, idős férfi erkélyén üldögélve, unott arccal olvasgat, miközben ajtaját félig elárasztotta a víz. A kérdésre, hogy most mitévő lesz, csak vállat von: "Hát hova lehetne menni?"

A főutcán vízben álldogálló férfiak szerint később szivattyúkra lesz szükség, mert a lerakott homokzsákok ugyan nem védték meg a falut, de a vizet az ár levonulása után is benntartják majd a kertekben. "Meg szúnyogirtás kellene" - mondja egy idősebb férfi,miközben valóságos szúnyogfelhő lengi körbe a vízben állva.

Őrjárat jetskivel, éjszaka

Bár volt kitelepítés, Felsőzsolcán a helyiek azért nem hagyják el a vízben álló falut, mert fosztogatóktól tartanak. Az utcán az emberek egymástól kérdezgetik, hogy nem láttak-e idegeneket az utcán, mert mindenki rablókról pletykál, többen attól tartanak, hogy a szomszéd faluból fognak az éjjel rablókát jönni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Van, aki úgy tudja, hogy északon, Edelényben gépfegyveres őrök vigyázzák a hátrahagyott házakat, itt, ahol a csónakosok szerint "sokkal durvább" a helyzet, egy rendőrt sem látni. Az [origo] munkatársai egyetlen rendőrrel sem találkoztak a faluban: "Nincs is azoknak csónakjuk, mit vársz" - vonja meg a vállát Attila.

Néhány miskolci férfi felsőzsolcai barátaik kérésére jetski csónakokon, láthatósági mellényben jelent meg a faluban: azt mondják, járőrözni fognak egész éjjel, hogy lefüleljék a fosztogatókat. "Ha találkozunk velük? Hát felhívjuk a rendőrséget, aztán felmérjük az erőviszonyokat, és tesszük, amit tenni kell" - mondják, mielőtt eltűnnek a vízen a sötétben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK