Létszámleépítés várható a közszférában, de nem lesznek tömeges elbocsátások - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán. A miniszter szerint az állami vállalatok igazgatóságait drasztikusan lecsökkentik, és ezeknél a cégeknél áttérnek a bértömeg gazdálkodásra. Fellegi elmondta, hogy gyorsítani kell a pályázati pénzek kifizetésén is, ami jelenleg a beadástól számítva a 18 hónapot is elérheti.

Tömeges elbocsátásokat nem tervez a kormány, de létszámleépítés lesz - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán kormányszóvivői tájékoztatón. Ismertette azt is: igazgatóság csak a stratégiainak számító nagy állami vállalatoknál marad, az igazgatósági tagok száma így 55-60-ra csökken a jelenlegi 319-ről.

A kiemelt vállalatok közé sorolta egyebek például a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt (MNV), a Magyar Fejlesztési Bankot, a Szerencsejáték Zrt.-t, a Magyar Villamos Művek Zrt.-t, a Postát, és a MÁV-ot. Az fb tagok számát 640-ről 450-re csökkentik - tette hozzá a miniszter.

"Az állami vállalatoknál bértömeg szabályozásra tér át a kormány, amelynek keretében legalább 15 százalékkal csökken a költségvetésből kiáramló összeg" - mondta Fellegi Tamás. Ez azt jelenti, hogy az MNV alá tartozó vállatoknál a 2009-ben kifizetett 322 milliárd forint összes bérköltség 2010-ben 48 milliárd forinttal 274 milliárdra csökken.

A kisvállalkozásoknak akarnak kedvezni

A nemzeti fejlesztési miniszter jelezte, hogy a kormány uniós források átcsoportosítását tervezi, mivel a pályázatokból a kkv-szektor csupán tíz százalékkal részesedik. "Ez elviselhetetlenül alacsony arány" - jegyezte meg.

Problémaként említette a miniszter, hogy az átlagos pályázati idő, a beadástól a kifizetésig átlagosan 9 hónap, és egyes pályázatoknál eléri a 18 hónapot is. Az átlagos kifizetési idő három hónap, de lehet találkozni kilenc hónapos kifizetési idővel is.

Fellegi Tamás elmondta, hogy a szaktárca felülvizsgálja a források jelenlegi elosztását, és azt a 700 tételből álló listát, amely a kiemelt-, és nagyprojekteket jelenti.