Mozgáskorlátozottaknak szóló parkolási engedélyeket árult egy debreceni férfi

Vágólapra másolva!
Autókat tört fel, majd onnan ellopta a mozgáskorlátozottak számára kiállított parkolási engedélyeket egy férfi Debrecenben. Az engedélyeket aztán eladta. A rendőrség egy akció keretében ellenőrizte a debreceni autók parkolási kártyáit, így bukott le több - vásárolt engedéllyel parkoló - autós, és maga az engedélyeket ellopó és árusító férfi is.
Vágólapra másolva!

Körözés alatt álló, mozgáskorlátozottaknak kiadott parkolási engedélyt talált a rendőrség két autóban Debrecenben, az igazolványokat egy tolvaj korábban parkoló autókból lopta el és pénzért árusította - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön. Vezendi Jánosné elmondta: sikerült beazonosítaniuk azt a 25 éves férfit, aki tavaly november és az idén április között több autót is feltört mozgáskorlátozottnak kiadott igazolványért, majd az engedélyeket több ezer forintért eladta.

A rendőrség a héten egy bűnügyi akció keretében ellenőrizte a Debrecen belvárosában álló autók parkolási kártyáit. Ennek során két kártyáról is kiderült, hogy elrendelték a körözését, mert azt hónapokkal korábban ellopták. Az autók tulajdonosai elmondták, hogy vásárolták az igazolványukat, majd a nyomozás elvezette a rendőröket az eladóhoz. A két vásárló ellen közokirat-hamisítás gyanúja miatt indult eljárás, ez három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A rendőrség elrendelte az autók feltörésével gyanúsított 25 éves férfi körözését - tette hozzá Vezendi Jánosné.