Elloptak 18 millió forintnyi dízelolajat az Elmű transzformátoraiból

2010.06.11. 16:41

Elfogták azt az öt férfit, aki az utóbbi másfél évben 18 millió forintnyi dízelolajat lopott el az Émász-Elmű transzformátorállomásaiból. Négy gyanúsítottat előzetes letartóztasába helyezett a bíróság.

Elfogták azt az öt férfit, aki az utóbbi másfél évben 18 millió forintnyi dízelolajat lopott el az Émász-Elmű transzformátorállomásaiból - közölte a salgótarjáni rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pénteken. Kalmár Zsolt sajtótájékoztatón elmondta: a férfiak a gyanú szerint az olajat értékesítették, ezért a nyomozást az orgazdákra is kiterjesztik. A bíróság négy gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság - mondta Kalmár.

A 20 és 32 év közötti kecskeméti, mátramindszenti és kazári férfiak egyikének villanyszerelő a szakmája. A helyszínekre Émász feliratú fehér kisbusszal, kék munkaruhában érkeztek, és a dízelolajat szakszerűen fejtették le. A gyanúsítottak a 21-es út vonalán, Salgótarján és Hatvan térségében törtek fel trafóállomásokat - mondta el Kalmár Zsolt.

A trafófosztogatáson túl más bűncselekményekkel is gyanúsítják a csoportot. A rendőrség adatai szerint Kazárról 1,5 millió forint értékben loptak el szerszámokat és vezetékeket, Kazáron két családi házba is betörtek, a ceredi volt határőr laktanyából több tonna vasat, Salgótarján egyik lakótelepéről pedig egy autót loptak el. Az egyik gyanúsított, egy 32 éves mátramindszenti férfi külföldi állásokat hirdetett fiktív néven, amivel több sértettet sikerült becsapnia.

A sajtótájékoztatón Hans Günter Hoog, az Elmű-Émász vállatcsoport igazgatósági tagja azt ígérte, megjutalmazzák majd az ügyben eljáró rendőröket.